CSÁSZÁR ANTAL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert az előttem szólók szinte mindent elmondtak a pálinkatörvényről. Font Sándor elnök úr, képviselőtársam nagyon kimerítő tájékoztatót tartott, valamint Gőgös Zoltán államtitkár úr is teljes mértékben a pálinkatörvénnyel kapcsolatban szinte minden pontot elemezett, de tulajdonképpen vannak még olyan pontok, amelyeket szeretnék még hozzácsatolni.

2004-ben az Európai Unió elfogadta a pálinkát mint magyar hungarikumterméket, és itt a pálinkára vonatkozó jogszabályok a jövedéki törvényben voltak meghatározva a többi alkoholtermékkel együtt. Célunk az volt a szakmai szervezetekkel, hogy ezt kivonjuk a többi alkohol közül. Ebben nagy volt az egyetértés, mindenki egyetértett abban, hogy egy törvényt kell alkotni a pálinkára, ami megvédi határon túl és határon belül is ezt a kiváló termékünket. Ezzel a törvénnyel megpróbáljuk kizárni a hamisítás lehetőségét, szabályozni kívánjuk az előállítást, a forgalmazást, valamint a minőségmegőrzést.

Én is köszönetet szeretnék mondani Gőgös Zoltán államtitkár úrnak, hogy reagáltak a törvényünkre, amit 2007. december 6-án, az első pálinkanap alkalmából benyújtottunk önálló indítványként Font Sándor képviselőtársammal. Nagyon gyors reagálást kaptunk az FVM-ből, december közepére a beterjesztőket és a szakmai szervezetek vezetőit meghívták egy egyeztető megbeszélésre, ahol kiderült, hogy ötpárti törvényjavaslatként is beterjeszthető ez a pálinkatörvény; ennek nagyon örültünk. Ezen belül volt egy olyan javaslat a nemzeti tanáccsal kapcsolatban, amely egy kicsit vakvágányra vitt bennünket, a szakmai szervezeteket, mivel az első javaslatunk... - ahogy a közmondás is mondja, mindig az első gondolat a jó, itt is a nemzeti tanács kis létszáma szerepelt nekünk a javaslatban, de a téli szünetet kihasználva, a kérésnek eleget téve megpróbáltuk a nagyobb létszámra is elkészíteni a nemzeti tanács összetételét.

Most örülök neki, hogy ha még módosító javaslatokkal is, de tudunk módosítani ezen a január 18-án benyújtott törvényjavaslaton, olyan szinten, hogy vissza tudjuk hozni a 6-ai állapotot, ami azt jelenti, hogy a nemzeti tanács összetétele 13 főből áll. Az agrárminisztérium részéről 2 fő, és nekünk a kérésünk az a módosító javaslatban is, hogy a Pénzügyminisztérium részéről egy fő delegált legyen a nemzeti tanácsban. Ezt nem véletlenül hozzuk föl, mivel a VPOP-val, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokával is egyeztetve, a nemzeti tanácsban szívesen részt vesznek, és segítjük egymás munkáját ezen a területen. És meg is köszönjük nekik, hogy felajánlották a segítséget, és mi kérjük ebben a módosító indítványban is, hogy őket vonjuk be ebbe a nemzeti tanácsba.

A szakmai szervezetek képviselete adott, hogy kik ezek, az előterjesztésben próbáltuk nevesíteni is, de jelen pillanatban négy olyan szakmai szervezet van, amelyik országosan bejegyzett, és nem kívánjuk most leszűkíteni, hanem egy konkrét számot adtunk meg, hogy tíz fővel részt veszünk ebben a nemzeti tanácsban.

A nemzeti tanácsnak nagyon fontos a feladatköre, amire én itt külön ki szerettem volna térni. A pálinkaminősítő laboratórium és a vizsgálat nincs megoldva jelen pillanatban, ezért javasoljuk egy pálinkaminősítő hatóság létrehozását, amit a Pálinka Nemzeti Tanács felügyel, esetleg koordinál.

Már említésre kerül a pálinka nemzeti stratégia kidolgozása, amire volt 2004-ben egy példa, hogy készült egy javaslat, ezt szeretnénk továbbvinni. Nagyon fontos kérdés még, hogy a pálinkastratégián belül ezt a nemzeti kincsünket meg tudjuk óvni. Fel kell lépnünk a kultúrált pálinkafogyasztás érdekében, és amit nagyon fontos kérdésnek tartok, a fogyasztóvédelmi hatósággal szoros együttműködést kívánunk folytatni. Közzétesszük az országos pálinkaverseny feltételeit, és hozzájárulunk az engedélyezéshez. Eddig ez nem volt szabályozva, és most ezt próbáljuk a Pálinka Nemzeti Tanács hatáskörébe áthelyezni.

Nekem a javaslatban szerepelt a törkölypálinkával kapcsolatban, hogy a bortörvényben szerepel, hogy javításával létrejönnek olyan törkölyök, azaz borseprűk, amelyekben minimális mennyiségű cukor szerepel. Mi viszont a törvényünkből ezt teljes mértékben kizárjuk, és tudjuk javasolni a törkölyfeldolgozás lehetőségét is, itt intervenciós alkohol előállítását. Tulajdonképpen ez abba a kategóriába tartozik, mint a melléktermék-feldolgozásnál, hogy ezeket a termékeket bioetanol-alapanyagként tudjuk használni.

Reagálva még, Font Sándor képviselőtársam nem említette meg 2002-ben a kauciócsökkentést, ezt szeretném kiegészíteni. Akkor a szeszfőzdéknek 40 milliós kauciót kellett volna letenni ahhoz, hogy ők palackozó szeszfőzdeként tudjanak üzemelni. Köszönet Font Sándor képviselőtársamnak, hogy akkor ezt sikerült beterjesztenie, és 10 millió forintos letétet kellett elhelyezni a vám- és pénzügyőrségnél, amelyet, ha megbízható adós volt az az üzem két év után, akkor 5 millió forintra lehetett csökkenteni. Ezzel nagyban elősegítettük azokat az üzemeket, amelyek palackozó szeszfőzdeként kívántak működni. Hogy ezt számszerűsítsük is, most jelen pillanatban már 41 palackozó szeszfőzde üzemel az 540 bérfőzde mellett.

Tulajdonképpen mindent elmondtak az előttem szólók, én csak azt tudom mondani, hogy támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, és nyitottak vagyunk minden olyan kérdésben, ami még kételyeket merít fel bennünk. A mézespálinka-likőrrel kapcsolatban is volt az FVM-ben megállapodás, hogy milyen megoldás lehetséges arra, hogy ezt a külön kategóriát létrehozzuk. Ez egy különleges termék, és nem szeretnénk, hogy valaki más, akár az osztrákokon keresztül is - ők már ezt beszállítják -, mivel ott is a négy tartományban a barackpálinkára megkapták a jogot erre. Azt kérjük, hogy itt Magyarországon mi próbáljuk meg ezt a mézespálinka-likőr kategóriát létrehozni, és próbáljuk ezzel meggyőzni az FVM-et is.

Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna hozzátenni.

Forrás: parlament.hu