RÁCZ ISTVÁN, a foglakoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Németh Erika főigazgató asszony beszámolóját hallgatva egy olyan fontos szempontot jelölt meg az igazgató asszony, hogy vissza kell hozni a roma munkaerőt, a romákat a munka világába.

Egészen visszakanyarodnék a rendszerváltásig, amikor az a helyzet állt be, hogy a romákat tömegével, tömegesen küldték el a munkahelyekről, ezzel betaszították őket a munkanélküliek világába. Ez nem egy cigaretta, amikor egy ember eldönti, hogy leszokik a cigiről, aztán majd hónapok múlva visszaszokik. Ha tehát a munkáról leszokik az ember, vagyis ha leszoktatják, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy nem fog visszaszokni a munkára.

Tehát nagyon fontosnak tartanám azt, hogy elsősorban a roma családokba visszakerüljön a munka, hiszen ha a munka jelen van a családokban, akkor kialakul egy olyan szemlélet a családokban - egészen a gyerektől a szülőig -, hogy kötelezettségvállalás. Egy munka kötelezettségvállalással jár, és ekkor a gyerek azt látja - mint ahogy bizottsági ülésen is elmondtam -, hogy reggel a szülő elmegy dolgozni, neki pedig el kell menni iskolába. Márpedig ha ez nem így van, azt látja a gyerek, hogy a szülők 10 óráig alszanak, akkor a gyerek is 10 óráig fog aludni.

Nagyon fontos tehát, hogy ezt a szemléletet változassuk meg. Az is igaz, hogy a romák aluliskolázottságuk miatt nehezen tudnak elhelyezkedni, nehezen tudnak munkát találni. Erre pillanatnyilag az lenne a megoldás, ha a kormány az önkormányzatoknak annyi pénzt vagy olyan erőforrásokat tudna biztosítani, hogy ezeket az embereket az önkormányzatnál tudnák alkalmazni. Hiszen arra nem nagy lehetőségük van, hogy Pestre vagy az ország más részeibe el tudjanak menni munkát vállalni.

Nagyon fontos, hogy a romatársadalomnál figyelembe vegyük azt, hogy mint ahogy a többségi társadalomnál is, a romatársadalomban is van társadalmi rétegződés. Van a romatársadalomnak egy olyan rétege, amely már fölzárkózott, amely be akar illeszkedni a magyar társadalomba. Ehhez nagyon fontos, amit államtitkár úr mondott, hogy megteremtsük az esélyegyenlőséget. Nagyon fontos, hogy esélyt kapjanak azok a roma fiatalok, azok a tehetséges emberek, azok a szakemberek, akik az iskolát elvégezték, hogy el tudjanak helyezkedni, munkát tudjanak találni. Nagyon sokszor találkozunk azzal - jómagam is -, hogy emberek panaszkodva jönnek hozzám, és azt mondják, hogy azért nem tudtak egy munkahelyet megnyerni vagy megszerezni, mert bizony volt egy riválisa, aki a többségi társadalomhoz tartozott, és előnyt élvezett a munka megszerzésének feltételénél.

Bizottsági ülésen elmondtam, hogy nagyon fontos lenne, ha nem azt vennénk alapul a felsőoktatásban, hogy hármas tanuló-e a roma tanuló vagy ötös. Nagyon örülnénk annak, ha egyre több közepes eredménnyel végezne minél több roma tanuló az egyetemeken vagy a főiskolákon, és nem kellene neki ezért fizetni. Nagy akadály, nagy hátrány ez a roma diákok számára, mert több szülő megkeresett engem azzal a problémával, hogy nem tudják finanszírozni a gyerekeik taníttatását, és erre az egyik kormánypárti képviselő úr azt mondta nekem bizottsági ülésen, hogy jól kell tanulni, kitűnőnek kell lenni, és akkor nem kell fizetni. Ez nem egészen valami jó megközelítés. Azt kérem, hogy ezen a szemléleten változtassunk, és annak örüljünk, ha minél több roma gyerek kerül ki az egyetemekről, főiskolákról.

A foglalkoztatási bizottság kisebbségi véleményét úgy határozom meg, hogy nem támogatjuk a beszámolót. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu