TÓTH FERENC, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégek! A balliberális kormány 2002 óta több tucat programot tett le a köz asztalára: választási programokat, kormányprogramokat, száz lépéseket, cselekvési terveket, közép- és hosszú távú programokat, meg-megújuló és soha nem teljesülő ígéretek tömkelegét. Ezekben valamennyiszer kitüntetett szerepet szánt az esélyegyenlőségnek, a roma társadalom integrációjának és felemelkedésének. A nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló kormányzati beszámoló annak pontos tükre, hogy ezek az adott körben mennyire nem teljesültek. A számok magukért beszélnek.
A kormány képviselői és a kormánypárti képviselők maguk sem tagadták, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekre fordított támogatások évek óta számszerűen is vagy stagnálnak, vagy csökkentek, sokszor radiálisan, reálértéken ez mintegy 20-25 százalékos csökkenést jelent. Ez a tény önmagában is bizonyítja, hogy a kormány képtelen teljesíteni a programjaiban tett vállalásait, sőt, a már folyó programok, meglévő intézkedések eredményei is kérdésesek.
Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti kisebbségek oktatási helyzete tehát folyamatosan romlik, és külön meg kell említenünk, évek óta komoly gondot okoz a kisebbségi tankönyvek beszerzése. Társadalmi szempontból mégis kiemelt problémát a romák felzárkózása és integrációja jelent, ezért ez hangsúlyosabban jelent meg a bizottsági vitában is. Egy tapodtat sem sikerült előrelépni az óvodai férőhelyek bővítése terén, így a halmozottan hátrányos helyzetűek törvényben előírt kötelező óvodáztatása továbbra is megoldatlan maradt, bár a kormány már 2002-ben azt ígérte, férőhely hiányában egyetlen roma gyermek sem maradhat ki az óvodából.
Romlanak a cigányság iskolai oktatásával összefüggő mutatók, kezdve a tankötelezettség teljesítésével. Ez jól kimutathatóan összefügg azzal, hogy a kormány megszüntette az iskoláztatási támogatást, amelynek hatására érzékelhetően javult a cigányság oktatási részvétele. Az önök mostani terve meglehetősen vitatható, anyagilag külön jutalmazná, ha a roma gyerekek teljesítik a tankötelezettséget. A roma ösztöndíjasok csökkenő számát az előterjesztő azzal magyarázta, hogy kevesebb a jelentkező, nem tudták a rendelkezésre álló keretet kihasználni. Ha ez valóban így áll, miközben az érintett korosztályok száma nő, akkor vagy a pályázati feltételek szigorodtak valamilyen formában, vagy még nagyobb a baj, mint amit gondoltunk.
2005-2006-ban csaknem felére csökkent a középiskolai ösztöndíjasok száma, és a 2002-2003-as szint alá csúszott a felsőoktatási ösztöndíjasok száma is. Jól mutatja ez azt az érzéketlenséget, amellyel a leszakadó, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémái iránt a kormány viseltetik. Ennek fényében különösen álságos a népszavazás előtti azon érvelés, hogy a tandíj eltörlése mit sem segít a hátrányos helyzetűeken. Amikor a kormány csökkenti az ösztöndíjjal támogatottak számát, és csökken a támogatás reálértéke, sőt összege, akkor hatványozott jelentősége van annak, hogy ne terhelje ezeket a fiatalokat és családjukat még a tandíj is.
Tisztelt Ház! Nagy reményeket fűztünk az uniós támogatásokhoz. Érdemleges kormányzati, szakmai koncepció és kellő szakmai eredmény nélkül, a jelek szerint sokszor nem is szükséges szakmai-pénzügyi kontroll mellett folynak el a milliárdok a romaintegrációra. Ezek a programok nem egy esetben úgy fognak lefutni, hogy a folytatásuk megoldatlan; gondoljunk csak a tanodaprogramra. A roma kisebbség esetében azonban nemcsak a támogatás mértéke, hanem a tartalma is figyelmet érdemel. Az elmúlt hat évben nem készült egyetlen működőképes program, egyetlen hatékony program sem a cigány gyerekek sikeres integrálására, oktatására.
Érzékelhetően súlyosbodnak az iskolai magatartási, tanulási gondok, a pedagógusok nem érezhetik maguk mögött tevékenységük erélyes társadalmi támogatását. A problémák halmozódása egy ponton túl nehezen visszafordítható folyamatokat indít el, és széles körben előrevetíti az oktatás kudarcát. Ez beláthatatlan következménnyel jár később a szakképzés megszerzésében, a foglalkoztatásban, az öngondoskodásra való képesség terén.
Ezért, tisztelt Országgyűlés, az oktatási és tudományos bizottságban a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt a jelentést általános vitára nem tartotta alkalmasnak. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés