DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt az adott ügyre térnék, a bizottság elnökeként szabad legyen megjegyeznem, hogy 1994 óta a mentelmi bizottság mindig ki tudta magát vonni azokból a politikai viharokból, amelyek sokszor a parlamentben is zajlottak. Most Hende Csaba úr bizottsági előadói hozzászólásával ez a hagyomány megtört. (Révész Máriusz közbeszól.) Hende úr nem ismertette a bizottság többségi álláspontját, a kisebbségi álláspont helyett pedig a saját szubjektív véleményét ismertette, azonkívül olyan egyéni mondatokra ragadtatta magát, amelyekre a bizottságtól semmilyen felhatalmazása nem volt. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.)
Hadd jegyezzem meg, hogy Havas Szófia képviselő asszony levelet írt, és ezt a bizottsági ülésen elmondtam, levélben tájékoztatta a bizottságot, hogy nem tud megjelenni az adott ülésen.
Végül pedig engedtessék meg nekem, úgy is, mint a Nagy Imre Társaság egyik megyei elnöke, és úgy is, mint aki '89-ben először olvastam be a televízióban, hogy Nagy Imre koncepciós per áldozata lett, hogy megjegyezzem: sem családi drámát, sem történelmet nem lehet ilyen politikai minősítésekkel lerendezni. (Taps az MSZP soraiban. - Révész Máriusz: El kell venni tőle a szót. Nem ez a téma.) Remélem, ennél nagyobb politikai hibát mostanában nem követek el, mint hogy Hende urat bizottsági előadóként önök elé javaslom. (Derültség a kormánypárti oldalon. - Közbeszólások. - Az elnök csenget.)
Most térjünk rá a másik ügyre! Dávid Ibolya képviselő asszonyt feljelentette Simicska Lajos volt fideszes pártpénztárnok. Állítása, hogy nem is volt pártpénztárnok, hanem a sajtó nevezte annak. Feljelentésének az volt a tárgya, hogy január 7-én Dávid Ibolya képviselő asszony tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen őt a Fidesz pártpénztárnokaként említette, és egyébként is csorbította a becsületét. A kijelentéseket talán részletesen is érdemes felolvasni, mert a feljelentésből ez kiderül. Tehát a feljelentés szerint Dávid Ibolya képviselő asszony a Haszon című magazin januári számában megjelent befolyásos emberek listáját elemezte, azt értékelte, és ebben a Haszon című magazinban - ami talán nem mindenki előtt ismert, előttem sem - jelezték, hogy az első 10-ben benne van két pártnak is a kincstárnoka. Ilyen szó sincs egyébként.
A következő szó szerinti kijelentés: "E lista szerint Magyarország első tíz legbefolyásosabb embere között szerepel Puch László, az MSZP és Simicska Lajos, a Fidesz pénztárnoka, és szerepük a népszavazással felértékelődött. Mindenki tudja, a több milliárd forintba kerülő népszavazás egyedül a hatalom megtartásáról, illetve megszerzéséről szól. A Magyar Demokrata Fórum számára ez a lista ugyan nem meglepő, azonban annál felháborítóbb, hogy a két nagy párt pénzügyeskedése egy mindenki által ismert, de el nem ismert tény. Amíg az MSZP és a Fidesz nem vet véget a pénzügyeskedéseinek, nem lesz sem új, sem erős Magyarország." Hozzátette: "Erős Magyarországról sem lehet addig beszélni, amíg a pártok nem néznek szembe pénztárnokaikkal. Egy normális országban nem maradhatna következmények nélkül egy ilyen megállapítás, amely egyértelműen kimondja, hogy a pártok vezető pénzemberei majdhogynem a legkomolyabb befolyással bírnak az ország jelenére, jövőjére." A továbbiakban így folytatta Dávid Ibolya: "Ameddig az MSZP és a Fidesz nem vet véget a pénzügyeskedéseinek, a pártfinanszírozást, a kampányfinanszírozást nem fehérítik ki, addig sem új, sem erős Magyarország nem lesz."
A bizottsági ülésen megjelent Dávid Ibolya képviselő asszony is elmondta, ő azt kéri a parlamenttől és a bizottságtól, hogy mentelmi jogát függessze fel. A bizottságnak az volt a véleménye, hogy a mentelmi jog nem a képviselő magántulajdona, nem az ő privilégiuma; a mentelmi jog felfüggesztéséről az Országgyűlés a parlament tekintélyét, a többpártrendszer tekintélyét mérlegelve dönt. A vitában elhangzott, hogy a pártfinanszírozás ilyetén alakulása 1990-től kezdve korántsem róható fel a mostani két nagy párt számlájára.
A képviselő asszony jelezte, hogy szólni kíván az ülésen, úgyhogy itt csak azt ismertetném, hogy a bizottság 5:4-es döntéssel azt ajánlja az Országgyűlésnek, hogy az adott ügyben a képviselő asszony mentelmi jogát ne függessze fel, tekintettel arra, hogy egyébként vitatkozni lehet vele, de amit elmondott, az tipikusan része a parlamenti szólásszabadságnak és a képviselői szólásszabadságnak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés