DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Ha jól értem, akkor a kérdése első felére kapott választ. Csak emlékeztetném, hogy vizitdíj nincs, egyáltalán nincsen 1-jétől, úgyhogy most már nem érdemes abban mint egységben számolni.

Kérdése második részével kapcsolatban: azt gondolom, a képviselő úr is tudja, hogy a 2011-es elnökségi felkészülés megindult, csoportos elnökség lesz, másfél évig kell Magyarországnak gyakorlatilag nagyobb létszámban jelen lenni Brüsszelben, és ez a mostani 112 főhöz képest feltehetően körülbelül 85 fő pluszt jelentene. A Külügyminisztérium ennek megfelelően elkészített egy kormány-előterjesztést, ahol ezeket a számításokat elvégeztük, amelyeket a képviselő úr kérdezett, részben a gazdaságossági számításokat, részben pedig a költségvetési hatás szempontjából is megnéztük ezt a kérdést. Elég egyértelmű, hogy mind a kettőre tekintettel kell lennünk ahhoz, hogy döntés szülessen. Feltételezem, hogy a képviselő úr pontosan ismeri ezt az előterjesztést, és amikor rákérdezett erre, akkor ennek ismeretében kérdezett rá, és akkor azt is tudja, hogy mi volt a Külügyminisztériumnak az álláspontja ezzel kapcsolatban.

Mindenképpen azt el kell mondanom, hogy ahhoz, hogy az ingatlanbeszerzés irányába induljunk el, kellett volna egy nagyon gyors döntés, ami a közbeszerzés időigényessége miatt lett volna sürgős. Nem született jóváhagyó döntés erre vonatkozóan. Mondom, megvoltak a számítások, és a döntés az volt, hogy vizsgáljuk tovább a lehetőségeket. Ennek megfelelően újabb gazdaságossági számításokat végzünk, figyelembe vesszük az előző időszakot, és most kiemelten figyelünk a szlovén elnökség idejére is, amelyik nagyon sok kreatív megoldást is mutat nekünk arra nézve, hogy hogyan lehet megoldani ezt az időszakot. Legközelebb május 31-éig kell kormány-előterjesztést készítenünk, aminek ma is zajlik az egyeztetése, és ez fog majd végleges választ adni erre a kérdésre.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu