FEHÉRVÁRI TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az elmúlt napokban erre a felszólalásomra készültem, volt alkalmam részletesen átnézni a 2003. évi országos területrendezési tervet és a mostani törvényjavaslatot. Meg kell mondjam önöknek, tisztelt képviselőtársaim, alaposan meglepődtem. Hogy miért is? Átnézve a jelenleg hatályos, 2003-ban elfogadott törvényt, rá kellett jönnöm, hogy bár nem oly régen, 2003-ban hoztuk, ami relatíve nem nagy idő, mégis korszerűtlen és idejétmúlt. Ne vegyék ezt sértésnek tőlem, sőt ez a kritika akár dicséretnek is felfogható, hiszen a most általunk tárgyalni kívánt törvényjavaslattal hasonlítottam össze.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bizony, ez az országos területrendezési terv már alaposan megérett a módosításra. És ezen nemcsak azt a törvényben meghatározott kötelezettségünket értem, hogy a területrendezési tervet ötévente felül kell vizsgálni. A törvényjavaslat, valamint az abban szereplő indoklás alapján világosan látható, hogy a jelenlegi módosítás szakmailag elengedhetetlenül szükséges volt. A területrendezési terv által érintett egyes ágazatokban jelentős változások történtek. Annak érzékeltetésére, hogy mennyiben változtatja meg magát az országos területrendezési tervet a módosítás, a törvényjavaslat egy egész sereg, 16 régi, most 42 új fogalmi meghatározást vezet be az Otrt.-be, amelyek döntő többsége jótékony hatású, megfelelően szolgálja az ország érdekeit. Elég csak a gyorsforgalmi közúthálózat nagytávú fejlesztési koncepciójának megalkotására gondolni vagy a nemzeti erdőtelepítési program elfogadásával megváltozott viszonyokra, vagy a páneurópai ökológiai hálózathoz való csatlakozással járó kötelezettségeinkre gondolni. S mindeközben elfogadásra került a budapesti agglomeráció és a megyék többségének területrendezési terve, amely alapvetően újabb és más kategóriákat használt, mint az Otrt.
Az a véleményem tehát, hogy a módosítás, az átfogó, koncepcionális módosítás feltétlenül indokolt, nemcsak törvényi kötelezettség, hanem valójában az élet, a megváltozott viszonyok kényszerítették ki. Mindezért a törvényjavaslat benyújtását a magam részéről mindenképpen üdvözlendőnek tartom.
E rövid kis bevezető után szeretnék rátérni a törvényjavaslat tartalmi elemeinek elemzésére. Mivel jómagam a környezetvédelmi bizottság tagjaként dolgozom, így természetszerűleg a területrendezési terv ezzel a témakörrel kapcsolatos részeivel szeretnék foglalkozni. Térjünk hát rá az energiaszektorral kapcsolatos, a törvényjavaslatban megfogalmazott elképzelésekre!
Rendkívül pozitívan értékelem a törvényjavaslat energiaszektort és egyes energetikai beruházásokat érintő új rendelkezéseit, sőt egyáltalán azt, hogy teljesen új elemként bekerültek a törvényjavaslatba. Az eddigi területrendezési tervben ez nem szerepelt, most részletesen szabályozza, behatárolja a szélerőművek elhelyezkedésére alkalmasnak minősíthető területeket.
(12.20)
Talán még fontosabb, hogy a tavalyi év folyamán elfogadott, általunk ugyan rendkívül vitatott szakmai színvonalú, de mégis létező villamosenergia-törvény alapján beépítette a törvényjavaslatba az erőmű fogalmát. Mindemellett a törvényjavaslat és mellékletei részletesen bemutatják az erőművek elhelyezkedését, sőt a villamosenergia-átviteli hálózati távvezetékek, valamint a szénhidrogén-szállító vezetékek térbeli rendjét is. Ugyanakkor a dicséret mellett hadd osszam meg önökkel egyik súlyos aggályomat, ez pedig a magterület-ökológiai folyosó területén áthaladó infrastrukturális hálózatok létesítésekor okozott kár esetének a törvényben foglalt szabályozása.
Mit is tartalmaz a törvényjavaslat 9. §-ának (6) bekezdése? Azt, hogy a hatósági engedélyezés során a hatóság által alkalmazható eszköz az okozott természeti kár arányos ráfordítással, kiegyenlítő intézkedéssel való csökkentése. Milyen elvek alapján fogják meghatározni ezt az eljárást? Ki és hogyan határozza meg az arányos ráfordítás mértékét? Nem gondolják, államtitkár úr, hogy a nem világos szabályozás a korrupció melegágya lehet? Ráadásul véleményem szerint nincs összhangban a Magyar Országgyűlés által éppen a környezeti károk okozásáért való felelősség tárgyában a 2007. évi XXIX. törvénnyel módosított, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvénnyel sem. Ennek 101/d pontja ellenkezik ezzel, hiszen kimondja, hogy a környezethasználó köteles környezetkárosodás bekövetkezte esetén az eredeti állapotot vagy a külön jogszabályban meghatározott, az eredeti állapothoz közeli állapotot visszaállítani vagy azzal egyenértékű szolgáltatást biztosítani.
Mindezzel arra szeretnék rámutatni, hogy véleményem szerint a szabályozás ezen pontja nem egyértelmű. Nem vonom kétségbe egyébként a jogalkotó jó szándékát, sőt üdvözlöm a környezeti károk csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket. Mégis jó lenne, ha alacsonyabb rendű szabályozással is, de tiszta helyzetet teremtenének.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálata tárgyában benyújtott törvényjavaslat a környezetvédelem területén még inkább okot ad az örömre. Egy egész sor új fogalmat vezet be, új, eddig szabályozatlan viszonyokat tisztáz le, tesz egyértelművé. A magam részéről szeretném kiemelni az egyes természetvédelmi szempontú területlehatárolással kapcsolatos új fogalmak megjelenését. Ilyen az országos ökológiai hálózat, az ökológiai folyosó, a pufferterület, az országos és térségi jelentőségű tájvédelmi terület, a világörökségi és világörökség-várományos terület. Ezeknek a kategóriáknak a megjelenése jó célt szolgál, behatárolja a terület felhasználási módját és mértékét, ami által megakadályozza a környezetet vagy a védett területeket súlyosan romboló fejlesztéseket.
Az országos ökológiai hálózat újragondolása összhangban van a páneurópai ökológiai hálózat rendszerével, sőt - mint ahogy azt a törvényjavaslat indokolásában is olvashattuk - az új országos ökológiai hálózat övezetterülete az eredetileg lehatárolt területek nagyságrendjéhez képest 12 százalékkal növekedett, ami környezet- és természetvédelmi szempontból, sőt jövőnk szempontjából is mindenképpen örömteli.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg nekem, hogy ezen a területen is az általános dicséret mellett néhány aggályomnak is hangot adjak. A most hatályos törvényben meglévő csúszásveszélyes területi övezet szabályozási formája jobb, mint a jelenlegi javaslatban szereplő. Az új szabályozás ugyanis kiskaput nyit, feloldja a meglévő, teljesen egyértelmű beépítési tilalmat. Az az álláspontom, hogy ebben a tekintetben helyesebb lenne, ha nem a kiskaput nyitnánk ki, hanem pontosabb meghatározással jelölnénk a jelenlegi törvényben csúszásveszélyes területi övezetnek említett, míg a most tárgyalt javaslatban már földtani veszélyforrás területének övezeteit.
Összefoglalásul kérem, engedjék meg nekem, hogy elmondjam: a magam részéről energetikai és környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve üdvözlöm a törvényjavaslat elkészültét és annak benyújtását. Hogy az örömöm nem teljesen felhőtlen, arra már több képviselőtársam is utalt, mégpedig a törvényjavaslat benyújtásának a módja miatt. Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy meg ne említsem: a kormány az elmúlt hét péntekjén nyújtotta be a javaslatát. A környezetvédelmi bizottság ezt a tervet a következő hét keddjén tárgyalta, pontosabban nem tárgyalta, hiszen még a szocialista képviselők is érdemi tárgyalás nélkül, bizalmi alapon fogadták el, míg mi ismeretek hiányában nyilván tartózkodtunk ettől. Éppen az én javaslatom volt az, hogy egy ilyen nagy jelentőségű, több ágazatot is érintő törvényjavaslatot ne tárgyaljunk kutyafuttában, hagyjunk magunknak időt a tisztességes felkészüléshez. Sajnálatosnak tartom, hogy bár mindeközben a törvényalkotó jó szándékát ezzel a törvényjavaslattal, törvénnyel kapcsolatosan sem vonom kétségbe, sőt a beterjesztett javaslatot kifejezetten magas szakmai színvonalúnak tartom, de fájlalom, hogy nem hagytak időt a bizottsági és képviselői álláspontok kiérlelésére.
Még egy gondot szeretnék megemlíteni. Bármilyen tervet, amelyet az Országgyűlés megszavaz, csak abban az esetben érdemes létrehozni, hogyha erre az elkövetkező időkben kellő politikai és anyagi forrás, erő és akarat áll rendelkezésre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés