DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon meglepett, hogy elsőnek szólított elnök úr felszólalásra - azt hittem, hogy lesznek kormánypárti, ellenzéki képviselők, akik előttem felszólalnak, de tévedtem.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlés képviselői 2007 folyamán 28 kérdésben kezdeményeztek népszavazást. Az Országos Választási Bizottságnál ez a kezdeményezés példátlan eset volt. Ezt megelőzően egyébként a KDNP és a Fidesz képviselői hetet kezdeményeztek. Azaz, tisztelt képviselőtársaim, egy évben a Magyar Országgyűlés képviselői 35 darab népszavazást kezdeményeztek. Akár Guinness-rekordba is nevezhetne Magyarország, mert bizton állíthatom, hogy nem volt a világon még egy olyan parlament, amely egy évben vagy egy napon 28 kérdésben jelentett be népszavazási kezdeményezést. Ebből a licitből egyedül a Magyar Demokrata Fórum maradt ki az elmúlt évben, mert mi végig azt hangoztattuk, hogy a képviseleti demokráciában a kérdések nagy többségét a parlamentben kell eldönteni, és egy képviseleti demokráciában nagyon kivételes eset az, amikor a közvetlen demokrácia eszközével lehet élni. Ilyenek a szuverenitás, a nemzeti sorskérdések.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szemtanúi lehetünk ma egy komolytalan politikai színjátéknak. Képviselőtársaim! Nézzenek tükörbe: 300 képviselő írta alá, még egyszer mondom, 300 képviselő írta alá azt az indítványt, amely miatt most nagy sunnyogva a mai napon hol tartózkodással, hol ellenszavazattal, de a végeredmény az, hogy mégse legyen népszavazás azokból a kérdésekből, amelyeket magyar parlamenti képviselők állítólag komoly elhatározással tettek meg.

Hadd emlékeztessem önöket Gyurcsány Ferencre, amikor azon a bizonyos hétfői napon, 2007. október 8-án így szólt a parlamentben:

(17.40)

"Felkészültünk arra, hogy ha úgy látjuk, hogy az ellenzék nem kívánja megadni a szükséges támogatást, akkor a néphez, az istenadta néphez fordulunk felhatalmazásért. De természetesen, ha megállapodik az Országgyűlés, akkor a képviselőknek lehetőségük lesz a korábban benyújtott népszavazási kezdeményezést visszavonni."

Erre válaszul a Fidesz nyolc kérdésben nyújtott be népszavazási kérelmet: 200 fős Országgyűlés; szja-bevallás nyilvánossága; önkormányzati, kormányzati reklám; az állami vezetői tiszteletdíjakat az euró bevezetéséig ne lehessen emelni - és a sort még folytathatnám. Ezt rendkívül káros hazárdjátéknak tartjuk, tisztelt képviselőtársaim, ami egyszerűen gúnyt űz a parlamenti munkából, és gúny tárgyává teszi a képviselői felelősséget. Meggyőződésem, hogy amikor benyújtották, sem gondolta egyik képviselő vagy képviselőcsoport sem komolyan a kérdéseit, és pillanatnyi helyzetben döntöttek amellett, hogy a politikai licitből nem akarnak kimaradni.

Ha a kérdéseket így utóbb megvizsgáljuk, lássuk be, rendkívül szerények voltak, komolytalanok, és jó részük nem is volt alkotmányos. Gondoljanak bele, hogy a kérdések egyharmada felelt meg a népszavazási törvény és az alkotmány követelményeinek! Megengedheti-e a Magyar Országgyűlés magának, hogy ilyen indítványokat nyújt be: Fölöslegesen dolgoztatja az Országos Választási Bizottságot, aztán még fölöslegesebben az Alkotmánybíróságot, miközben érdemi kérdésekben hónapok óta nem kapunk az Alkotmánybíróságtól választ, például a több-biztosítós modell és egyéb kérdésekben; mert ilyen munkával köti le az Országgyűlés a figyelmüket, miközben itt a parlamentben utóbb úgy döntenek, hogy akkor inkább nem szavazzuk meg, a saját indítványukat nem fogják megszavazni a mai napon.

Tisztelt Képviselőtársaim! A két nagy párt vezetője vagy képviselője a napokban arra hivatkozott, hogy a kérdések egy részét tekintve időközben már született egy törvény, tehát a javaslat megoldódott. Való igaz, hogy az Országgyűlés elfogadta az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges törvénymódosítást, ugyanakkor felvethetem a kérdést: hol van az állami vezetők évenkénti vagyonvizsgálata, vagy hol van ebben a törvényben a polgármesteri és képviselői tisztség összeférhetetlensége? Az, amit önök állítanak, hogy megoldódott a törvénnyel, egyszerűen nem igaz, képviselőtársaim.

Ezek a kérdések ráadásul olyanok, amelyek nem mérhetők egy népszavazás súlyához, hiszen ezek sem a NATO, sem az európai uniós csatlakozáshoz szükséges felelősség súlyával nem mérhetők. Ezek tipikusan olyan kérdések, amelyekről a parlamentnek kell értelmes vitát folytatni, aztán értelmes, felelős döntést hozni. Ha ezek a kérdések népszavazásra kerülnek, akkor tényleg megállapíthatjuk, hogy a magyar demokrácia zsákutcába jutott, ebbe a zsákutcába pedig azok kormányozták, akik éppen ezeknek a népszavazásoknak a kezdeményezői.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a kérdések a kezdeményező két nagy párt szándékát és célját tekintve sajnos nem állnak messze az ingyensörről kezdeményezett referendumok szintjétől. Képviselőtársaim, csak egyben bízhatok: mindenki tanult abból, hogy mindenki felelős a saját szavaiért és tetteiért, és azok mindig következményekkel járnak, még ha ennek bumeránghatása is van.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu