DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az Országos Addiktológiai Intézet részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működött az Országos Gyógyintézeti Központ részeként. Az Országos Gyógyintézeti Központ önállóságának megszűnése után vált szükségessé egyszerűen jogilag az Országos Addiktológiai Intézet sorsának a rendezése. Így 2008. május 1-jei hatállyal, jogutódlással szűnik meg az Országos Addiktológiai Intézet.

A képviselő asszony itt beszélt arról, és nagyon helyesen elmondta, hogy bizony 2006-ban és 2007-ben az Országos Addiktológiai Intézet betegforgalma jelentősen csökkent. Igen, képviselő asszony, csak azt nem mondta hozzá, hogy vizitdíjmentesek voltak mind az alkohol-, mind a drogbetegek. Tehát a vizitdíjmentesség ellenére volt megfigyelhető egy nagyon jelentős betegszámcsökkenés. Az Országos Addiktológiai Intézet 5 darab gondozót működtetett Budapesten. Országos intézetként csakis és kizárólag Budapesten működött. Összehasonlítva bármely más addiktológiai gondozóval, azt a szomorú tényt kellett tapasztalnunk, hogy az addiktológiai intézet egyes gondozói negyed-, ötödannyi beteget látnak el egy óra alatt, mint bármely más alkohológiai, addiktológiai gondozó, azaz az látszott, hogy a Budapesten működő 5 gondozó együtt lát el annyi beteget körülbelül, mint máshol ebből egynek megfelelő gondozó. Ez tette tehát szükségessé az átalakítást.

Éppen ezért külön felhívnám még a képviselő asszony figyelmét, és tisztelettel megkérném, hogy ne riogasson a pszichiátriai betegekkel, képviselő asszony. Előszeretettel állítják, és sokszor elmondják, hogy az OPNI betegei az utcára kerültek. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Így van!) Ezzel szemben az OPNI megszűnését felügyelő miniszteri biztos egyenként felügyelte a betegek átkerülését. Az OEP adatbázisai szerint a gyógyszeresen kezeltek száma egyáltalán nem csökkent, nem változott. Tehát magyarán, nem bizonyítható, hogy betegek kikerültek volna az ellátásból. Éppen ezért kérem a képviselő asszonyt, hogy ha ilyet állít, azt kérem, hogy tényekkel próbálja meg igazolni.

Éppen ezért, visszatérve az addiktológiai intézetre és ott is a szikár tényekhez, az addiktológiai intézet megszűnése kapcsán a szakmai feladatok az Országos Szakmai és Módszertani Központhoz kerültek, míg maguk a Támasz gondozók, tehát a budapesti gondozóhálózat, az a része, amit az intézet működtetett, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézethez. Pont azért, mert teljesen egyetértek a képviselő asszonnyal, hogy mi lett volna az addiktológiai intézet feladata, és hány olyan feladata van, aminek nem felelt meg, kértem fel a szakmai kollégiumot, hogy pótolja, és tegye le a miniszter asztalára az alkoholstratégiát, hiszen ez volt például, amit nem sikerült elkészíteni e módszertani központnak. Merem remélni, hogy a szakmai kollégium valóban eleget tesz a felkérésnek, és minél gyorsabban elkészíti azt, hiszen egyetértek a képviselő asszonnyal, ez egy nagyon jelentős probléma.

Tehát tovább működik a Támasz gondozói hálózat, Budapesten is tovább működik, illetve az országban nem változik az ellátók helye. Ugyanakkor abban is egyetértek a képviselő asszonnyal, hogy fontos és indokolt átgondolni, hogy hogyan is kell működnie a különböző drog- és alkohológiai gondozóknak a jövőben, kell-e változtatni a működésükön, hogy valóban a betegek ellátását szolgálják, és ne harmadik, negyedik üres gondozóintézeteket működtessünk és tartsunk fenn.

Köszönöm szépen, és kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu