DR. MOLNÁR CSABA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm Rétvári képviselő úr nagyon korrekt és szakmai hozzáállását ehhez a kérdéshez. Azt gondolom, hogy azok a kérdések, amelyeket felvetett, azok az igazi fontos kérdései ennek a programnak. Talán így kellene hozzáállni minden hozzászólónak is, hogy pontos szakmai kérdéseket vet fel.
Engedje meg, hogy egyre válaszoljak, a "miből vennének" kérdésére, amit a képviselő úr felvetett. Azt gondolom, ez az egyik legfontosabb dolog. Sok-sok adatot sorolt a képviselő úr, hogy milyen rossz helyzetben vannak a magyar háztartások, mennyire lehetetlen, hogy ehhez a programhoz csatlakozzanak, de egy adatról nem beszélt, amit engedjenek meg, hogy megosszak önökkel. A magyar háztartások teljes megtakarítási állománya körülbelül 24 000 milliárd forint, ami lényegesen több, mint az állam vállalkozói vagyona, ami körülbelül 1500-2000 milliárd forint, tehát létezik Magyarországon egy meglehetősen nagy arányú lakossági megtakarítás. Két felmérés is van: az egyik szerint a lakosság 44, a másik szerint a lakosság 50 százalékának van valamilyen megtakarítása, vagyis nem igaz az az állítás, hogy csak a gazdag embereknek van megtakarításuk, hiszen a lakosság, a háztartások felének van ma Magyarországon megtakarítása. Az igazi probléma az, hogy ezeknek a megtakarításoknak a jelentős része nem túl produktív módon van befektetve, például készpénzben, bankbetétben, a legrosszabb esetben otthon a párnacihában. A teljes megtakarításoknak körülbelül 1,4-1,5 százaléka csak az a 24 000 milliárdnak, ami tőzsdei úton, részvények formájában van.
Magyarán szólva, van megtakarítás Magyarországon, van lehetősége arra a háztartások körülbelül felének - és ez egy nagyon nagy szám, ez nem csak a felső tízezer, ezek nem csak a leggazdagabbak -, hogy ezeket a megtakarításokat, amik nem túl produktív módon működnek ma, át lehessen terelni az új tulajdonosi programba, vagyis azok, akik ebben a programban részt szeretnének venni, megtalálják azt a lehetőséget, hogy előbbre tudjanak lépni.
A válaszom tehát röviden az, hogy vannak megtakarítások (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), lehet csatlakozni ehhez a programhoz nagy számban. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés