KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap alkalmával számos olyan gazdasági, társadalmi, társadalompolitikai kérdés vetődött fel, amelynek megoldásában és megoldásának szükségszerűségében, úgy gondolom, mindenki egyetért.
Az is látszik a tapasztalatokból, hogy ezeket a feladatokat akkor tudjuk elvégezni, ha a gazdasági, szociális, oktatási és különböző területeken megtett intézkedéseink nagyjából összhangban vannak, és egy irányban tartanak. Amikor az oktatást, az "Új tudás, új műveltség" programot nézzük, akkor ugyanúgy meg kell figyelnünk azt, és meg kell vizsgálnunk, hogy ezeknek a problémáknak az orvoslására ez a nagy ellátórendszer a saját tulajdonságaival, a saját tartalmával milyen módon ad választ, és az a programtervezet, amelyet önök elé hoztunk most itt, valójában ezekre a kulcskérdésekre igyekszik-e jó válaszokat adni, jó súlypontokat és jó irányokat jelöl-e ki.
Számomra nagyon megnyugtató volt a vitában akár Herényi Károly képviselő úr, akár Kuzma képviselő úr hozzáállása és felvetése is. Sajnálom, hogy egy valójában szerencsétlenül megfogalmazott mondat - miszerint minden gyermek születésétől kezdve eséllyel kezdhesse meg az iskolát, ami valóban úgy hangzik rendesen, hogy születésétől kezdve segítséget kapjon, hogy eséllyel kezdhesse meg az iskolát - valakinek sokkal fontosabb, mint a mögötte lévő tartalom, és egy aktuális politikai poén elhangzása számára fontosabb, mint egy olyan társadalompolitikai kérdés, amely emögött van. Ez aggasztó, nem viszi előre sem az ország ügyét, sem az oktatás ügyét, sem a problémák megoldásának az ügyét.
De kezdjük itt, ha már ezt vetettem fel. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára sokan tudják, de lehet, hogy vannak, akik nem, hogy ma a közoktatásba bekerülő gyerekek értelmi fejlettsége között 5-6 év eltérés is lehet. Látjuk, hogy a legkorábbi időszakban olyan hátrányok és olyan különbségek vannak, amelyeket sokszor - kutatásokból és különböző adatokból tudjuk - az oktatási rendszer már később nem tud összezárni, hanem bizonyos körülmények között még tovább nyílik ez. Potenciális vesztesek lehetnek azok a gyerekek, akik időben nem kapnak segítséget.
Miről szól a kora gyermekkori segítés programja? Azt mondjuk, hogy már a legkorábbi korban, a születés után védőnőkkel, a védőnői hálózat erősítésével, a szakmai és szakszolgálatok segítségével tárjuk fel a problémát, mert az oktatás arról szól és akkor jó, ha az egyéneknek, az embereknek az adottságaiknak, képességeiknek, speciális csoportokból adódó problémáiknak megfelelő fejlesztést és támogatást tud nyújtani. Ez az alapja. Ha ezt korán megtesszük, össze tudjuk zárni ezt a hiányt, nagyobb esély van arra, hogy a későbbiek folyamán eredményesek lehessenek. Ezért fontos a bölcsődei és óvodai fejlesztés, és ezért fontos ennek az infrastrukturális és tartalmi fejlesztése.
Sok szó esett az esélyegyenlőségről, az esélyjavításról, az esélyek bővítéséről. Valóban úgy gondoljuk, hogy nemcsak egy szükséges kelléke kell hogy legyen az európai uniós pályázatoknak az esélyegyenlőségi terv, mert megnyugszunk, hogy formai követelmények, problémák miatt nem dobják vissza a pályázatunkat, hanem valóban tartalmi és cselekvési eleme, és ehhez szakmai segítséget és különböző forrásokat is megkapnak az önkormányzatok ahhoz, hogy ezt a programot a gyakorlatban megvalósítsák.
Minden olyan egyéb program, amelyet célul tűzünk ki, ezt kell szolgálja, hogy az emberek, a gyerekek - iskolából kikerülve - egyéni versenyképességét szolgálja, és azt a feltételt javítsa, hogy képesek legyenek saját egzisztenciájuk megteremtésében, saját élethelyzetük javításában előrelépni. Akinél ez nem megy vagy nem akarja, ott olyan érdekeltség és orientációs programok kellenek, amelyek ebbe az irányba terelik őket. Ez is egy nagyon lényeges kérdés.
Ide tartozik a tartalmi fejlesztés. Sokan mondják azt, hogy olyan ismeretekkel kerülnek ki az iskolából a gyerekek, amelyeket nem igazol vissza a munkaerőpiac, a tartalmi fejlesztés valóban az ismeretek alkalmazásának képességét, gyakorlati alkalmazását, olyan közösségi kultúrák elterjesztését szolgálja, amelyek valóban valódi esélyt jelenthetnek.
Vannak jó híreim ebben a zaklatott világban, tisztelt képviselőtársaim. Február 22-én tartottunk egy konferenciát például a program egyik eleméről, a tehetségügyről. A köztársasági elnök, a miniszterelnök úr, miniszterek, egyházi intézmények képviselői, civil szervezetek képviselői, szakmapolitikusok gondolkodtak együtt egy egész napon át. Egyetlenegy politikai félmondat nem hangzott el, mindenki arról beszélt, hogy hogyan lehetne ezt a dolgot és ezt a feladatot jobbá tenni. Kérdezem én: egy ország versenyképessége, magas hozzáadott értékű termékek termelése, az új tudásközpontok kialakulása, a pólusprogramok személyi feltételekkel való megtámogatása és az a büszkeségünk, hogy nekünk a kreativitásban és egyébben nagyon komoly hagyományaink és tartalékaink vannak, csak akkor lehetséges, ha segítjük az elejétől kezdve a tehetséges gyerekeket, széles alapon adunk nekik támogatást, és a tehetségük teljes kibontakoztatására jelent számukra ez a program támogatást és segítséget, kiszámítható állami szerepvállalással és civil partneritással.
(13.20)
Erről szól a "Nemzeti tehetség" program, erről szól a különböző, már működő programok összeillesztése, az állami és a civil szerepvállalás összerendezése.
Két gondolat még röviden a végére. Megkülönböztetett figyelmet szeretnénk fordítani arra, hogy azok a pedagógusok, akik igen nehéz körülmények között dolgoznak, komoly elismerésben és támogatásban részesüljenek pótlék tekintetében is és szakmai támogatás tekintetében is.
És a végén: ehhez erőforrások kellenek. Kell egy erőforrás, hogy az érdekeltek motiváltak legyenek a végrehajtásban. Jelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a fórumok azt igazolják, hogy a szakma képviselői, a pedagógusok fontosnak tartják, és partnerek akarnak lenni ebben a programban, nagyon sok új javaslatuk van. Kell ehhez ismeret is, a képzés és a továbbképzés hozzárendelése. Ott vannak az Új Magyarország fejlesztési terv vonatkozó forrásai, de vége lesz 2014-ben. Addig nekünk közösen olyan rendszereket kell építeni, amit fenn tudunk tartani, és tovább fog működni kormányoktól függetlenül az elkövetkezendő időszakban.
Az utolsó: ma a szakma és a civil szféra példát adott az együttműködésben. Elvárja a Magyar Országgyűléstől, hogy legyenek olyan ügyei és olyan témái, amiben egyöntetűen nemzeti kérdésben konszenzusra tud jutni. Abban kérem önöket, hogy ezt a három programot és ezen belül is az "Új tudás, új műveltség" programot alakítsuk véglegesen, és legyen ebben konszenzus, támogassuk, mert valóban komoly nemzeti ügyről van szó.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés