LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mi kell egy program megvalósításához? Két dolog feltétlenül: hitelesség és erő. A kormány, azt hiszem, elveszítette hitelességét, programjai nagy részéről kiderült, hogy homokra épült, vagyis gyakorlatilag kudarcot vallott. Az e program kapcsán beharangozott adóreform - igaz, csak 250 milliárd erejéig - visszavonásra került. Sem közép-, sem hosszú távon nem kezd a kormány már reformokba. Azt hiszem, visszatértünk, visszatértek önök az Őszöd előtti időkbe. Erő sincs, hiszen a kormányzás parlamenti biztonsága megroggyanni látszik, a mai vita erről tanúskodik. Azt hiszem, a költségvetési biztonsága sincs meg ennek a programnak, és a miniszterelnök megfutamodása mindenesetre az önök számára baljós jel. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu