MÁRFAI PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A Gazdasági Minisztériumnak bizonyára nem okoz gondot, hogy mondjuk, az informatikai hírközlés kapcsán a piacok meghatározását törvény szabályozza, egyáltalán a piacokon az árak alakulását. De mik azok a piacok? Ebben az összefüggésben fel kellene vetni, hogy milyen piacokról van szó. Tizenhat érvényes piac van, ennek nagyon komoly európai hátterű szabályozása alakult ki. Ebben a gondolatkörben a mobilszolgáltatók, az internetszolgáltatók eléggé keményen meg vannak szabályozva, és így ebbe nem illik bele ez a járulékoltatási konstrukció.
Azt, hogy egy adózás vagy járulékoltatás mennyire befolyásolja a folyamatokat, hogy nem, nem nagyon vagy igen, a kettő között valóban átmenetek vannak. Mint ahogy amiről beszélünk, az is egy átmenet, egy peremfeltétel. Ha az ember felrak egy differenciálgomb-problémát, akkor a peremfeltételek meghatározása ilyen szempontból jelentős. Meg kell néznünk, hogy abban a sávban, ahol számít mondjuk 0,8 százalék, ami fedezeti oldalról persze lehet, hogy a szolgáltatással foglalkozó dot.com cég fedezetének mondjuk a 40 százaléka, mert könnyen lehet, hogy csak 3 százalékos marzzsal dolgozik, mert ő kiskereskedő ebben a kérdéskörben, akkor ez számít, de amit én mondok, az valóban nem a kulturális térben értelmezhető. Ezért elnézést is kérek, nem is nagyon folytatom, csak jelzem, hogy itt van olyan diszkrepancia, amit nem lehet átlépni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés