MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két hozzászólás volt, amelynek kapcsán két percben én is szót kértem. Az egyik Vojnik Mária képviselő asszonyé. Babák képviselő úr nagyjából már elmondta a szegénységgel kapcsolatos dolgokat, de azért én konkrét adatokat hadd emeljek ki.
Kezemben a KSH 2008. március 19-én kelt gyorstájékoztatója, és én nagy tisztelettel elfogadom, amit a képviselő asszony mondott, hogy az tekinthető szegénynek, aki az átlagkeresetek 60 százalékánál kevesebbet keres, viszont idéznék egy számot. Azt mondja, hogy a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset a fizikai foglalkoztatásúak körében 90 900 forint volt. Ha ennek nézem az 60 százalékát, az 54-55 ezer forint.
Képviselő Asszony! Az a helyzet, hogy az én választókörzetemben van nyolc olyan kistelepülés, amely 2-3 ezer fő között van, és az ott élő emberek döntő része valahol itten körül vagy ennél kevesebbet keres. És amikor én a vagyonnal kapcsolatos hozzászólásomban azt mondtam, hogy az embereknek nincs pénzük, és úgy lehetne pénzük, ha egyébként valóban a gazdaságfejlesztésre és támogatásra fordítana a kormány, akkor - és most csatolok ide - az lenne a leghatékonyabb módja és eszköze a munkahelyteremtésnek, a foglalkoztatásnak, ha azokat a mikro- és kisvállalkozásokat támogatnák, amelyek egyébként ezrével - szintén innen van, a statisztikai adatból -, ezrével mentek csődbe és számolják föl önmagukat, vagy indítanak ellenük felszámolási eljárást. Mert kistelepüléseken a helyi vállalkozások tudnának munkahelyet biztosítani a kevéssé vagy alig képzetteknek is, amiről a miniszter úr is szólt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Úgyhogy én úgy látom, hogy akkor lehetne valóban a vállalkozásfejlesztésről, gazdaságélénkítésről beszélni, ha helyben ilyen programok lehetnének, és ha erre vonatkozna a kormány programja, nem pedig a vagyonosztásra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés