MOLNÁR BÉLA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Még tart bennem a döbbenet, Kóka János úr, az SZDSZ elnöke a gazdag nagycsaládosok szavazatairól beszélt. Ahogy elmondta, lehet, érdemes megcélozni ezt a társadalmi réteget, mások elé helyezni, lehet, hogy talán még választást is lehet nyerni velük. Gazdag nagycsaládosok! Tisztelt Elnök Úr! Ön melyik országra gondolt? - mert Magyarország és a gazdag nagycsaládok fogalma nem összekapcsolható ma. Ez az ország ma nem becsüli értéken a nagycsaládosoknak az áldozatvállalását, amit ezért a társadalomért hoznak. Tisztelt Elnök Úr! Kár is erre több szót vesztegetni, de felháborító, hogy ön így áll ehhez a dologhoz, hogy gazdag nagycsaládosokat bárki más elé helyeznek. (Dr. Kóka János: Nem ez volt a felszólalásom lényege.)

Térjünk vissza a napirendre! Ha munka, akkor gazdaság; ha a munka lehetőségéről, minőségéről beszélünk, akkor a gazdaságunk adta lehetőségekről beszélünk. Egy növekvő gazdaság munkahelyeket teremt, megélhetési lehetőségeket ad, egy rosszul működő gazdaságban vállalkozások mennek tönkre, és egyre kevesebb a munkalehetőség. Kóka János úrtól önkritikus szavakat hallottunk, reálisan elemezve, hogy milyen rossz a gazdaság helyzete, milyen rosszá vált a gazdaság helyzete az ő minisztersége alatt, és ezzel messzemenően egyetértünk. Tisztelt Elnök Úr! Elrontotta ön is, a pártja is és a kormánya is ezt a gazdaságot. De önről talán több szót nem is érdemes beszélni, térjünk vissza inkább a gazdasághoz!

A gazdaság szerkezete hazánkban rossz. 60 százaléka a szolgáltatásban működik, és csak 40 százaléka az új érték teremtésében, pedig a növekedés ebből lenne várható. Ezen belül kiemelt szerepe van az iparnak, amelynek két húzóágazata van, a gépipar és a vegyipar. A gépiparból a hagyományos gépgyártás ma már csak 20 százalékot képvisel, a legjelentősebb az elektronikai és a műszeripar, amely 50 százalékban részesül, a fennmaradó 30 százalék az autóipar, amelyből a nagy többség autóelektronika. Meg kell jegyeznünk, hogy az elektronikai termékekben a szellemi hozzáadott érték a legmagasabb, a 85 százalékot is elérheti.

A másik terület a vegyipar. A hagyományos gyógyszeripar mellett figyelemre méltó a biotechnika, amely egyre szorosabban kapcsolódik az elektronikához. A szilíciumot már ma is sok helyen felváltják a szerves félvezetők, ennek a szellemi hozzáadott értékéből eredő haszon szintén kihasználható lenne. Itt kapcsolódik be a nanotechnika, amit Kóka János úr is megemlített, mindkét iparágban, amelynek azonban Albánián kívül csak Magyarországon nincs kormányprogramja. Megjegyezzük, valaha a tudományos kutatás élvonalában voltunk.

Lehet, hogy az állam látványos kivonulása a gazdaságból a rendszerváltozás idején szükséges volt, de a piacgazdaság ilyen fokú magára hagyása nem tartható tovább, a mindenkori kormányzatnak a felügyelő és moderáló szerepet mindenképpen vállalni kell. Téves például az a sokat hangoztatott szempont a beruházásoknál, hogy csupán a munkahelyteremtést szorgalmazzuk, és nem figyelünk arra, hogy az új munkahely új értéket fog teremteni, vagy pedig csak azonnal fizető szolgáltatásokat gyarapít.

A legígéretesebbnek manapság az elektronikai műszeripar tűnik. Ezen gazdagodott meg az egész Távol-Kelet, a leglátványosabban Kína. Nálunk ez az iparág adja a GDP 10 százalékát, de nem aknázzuk ki kellőképpen. A betelepült multinacionális cégek ma már nemcsak nálunk akarnak gyártani, hiszen az élőmunka ára tőlünk keletre olcsóbb, hanem mindjobban támaszkodni szeretnének a hazai K+F-re is. Példa nélkül álló, hogy nálunk - kivéve az építészeket - ismeretlen fogalom a mérnökiroda, a független tervezőiroda.

Sajnos, a szakképzettség tekintetében sem állunk a helyzet magaslatán. Az oktatási reformon nálunk csak a tandíjfizetés körül van vita, pedig a szakmai tartalom, a gyakorlati tartalom erősen kifogásolható. És ez nem véletlen, hiszen a felsőfokú képzés átalakítása gyakorlatilag forráselvonást jelentett. Szégyen, hogy a multinacionális cégek egyetemi tanszékeket és laborokat kell alakítsanak, hogy olyan mérnökök kerüljenek ki a képzésből, akiket nem kell további fél-egy évre szaktanfolyamokra küldeni.

A magyar kis- és középvállalkozásokról mindenki tudja, hogy a munkahelyek zömét biztosítják ma is a magyar gazdaságban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Szólamok szintjén van kormánytámogatás, de ezt a valóságban vállalkozóink nem igazán érzékelik. Mit is kezdhetnénk olyan pályázatokkal, amelyeknél több év töretlen eredménynövekedést kell vállalni? Ki vállalhat ma ilyet? Ki tudja ma több évre előre tevékenységét biztonságban látni? Csak az, akinek erre többéves szerződése van, tehát csak az, akinek az állammal van szerződése. Úgy is mondhatnánk, hogy a kisvállalkozások közül a kormány csak a saját holdudvarát támogatja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu