RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Parlament! Március 4-e óta bő egy hónap telt el, hiszen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr és Hiller miniszter úr az ELTE előadótermében ekkor hirdette meg az "Új tudás, új iskola" programot.

(15.30)

Már ekkor éreztük azt, hogy a 2002-es 50 százalékos közalkalmazotti béremelést követően egy új szakaszhoz érkezett a magyar közoktatás, ahol a minőség szerepe rendkívül hangsúlyos lesz.

Ellenzéki képviselőtársunk kérdezte, hogy mitől új. Hát én úgy gondolom, hogy azért is új ez a program, mert egy műhelymunkát követően, egy rendkívül széles körű vita után kerül majd döntési helyzetbe a Ház a tekintetben, hogy támogassa ezt a programot. Azért is új ez a program, mert az oktatásra, a képzésre, az ismeretszerzésre rendkívül széleskörűen terjeszti ki a figyelmet. Ugyanakkor az oktatás minden mozzanatára és szinte minden szereplőjére kiterjed. Kiterjed a gyermekre, a tanulóra, a szülőre egyaránt. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a pedagógusok esetében a pályakezdőtől kezdve teljesen azon pedagógusokig, akik egy emberöltőt végigtanítottak, szintén kiterjed ez a program. Bár a program nem a pénzről szól, de el kell mondani ismételten, hogy 2009-től három éven keresztül 130-140 milliárd forint lesz a közoktatásra. És attól is új ez a program, hogy ennek a pénzösszegnek az egyharmada hazai forrásból van biztosítva, kétharmada uniós forrásból, és még arra nem volt példa, hogy uniós forrásból a magyar közoktatás ilyen jelentős arányú és mennyiségű finanszírozási lehetőséget kapjon.

Tisztelt Képviselőtársaim! A programnál mindenképpen dicsérendő az, hogy a védőnőkkel kezdi el a gondolatot, és három éven keresztül száz-száz védőnő munkáját fogja biztosítani ez. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a bölcsődék és az óvodák egyesítésére lehetőség nyíljon, ahol bizonyos intézmények és települések esetében erre szükség van.

Mindenképpen üdvözölni kell azt a gondolatot, hogy az óvodai szakaszba való bekapcsolódás segítésekor a szülő egy 20 ezer forintos egyszeri támogatást kap, majd ezt követően félévente egy-egy alkalommal 10-10 ezer forintot kap a szülő abban az esetben, ha a gyermek a foglalkozások 75 százalékán részt vesz. Dicséretes dolog az is, hogy az integrációs és esélyteremtő programokra 36,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A kompetenciaalapú oktatásra szintén jelentős, évente 10-15 milliárd forint lesz biztosítva.

Hiller miniszter úr beajánlásában szólt arról, hogy a pályakezdő pedagógusoknak egy jelentős bérpótlékkal való kiegészítésére kerül sor. Úgy gondolom, nagyon fontos az, amit elmondott a beajánlásban, hogy egy belső bérfeszültség ezáltal ne jöjjön létre. Itt a tervezetben az szerepel, hogy 14,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Mindenképpen üdvözölnénk azt a gondolatot, hogy a 18 éves ciklus helyett egy rövidebb ciklusban osztanánk el ezt a pénzt, és a pályakezdő pedagógusok mellett a pályán lévők minőségi bérpótléka is emelkedne, amelyre 2009-ben 3,2 milliárd, 2010-ben szintén 3,2 milliárd forint áll rendelkezésre. De a program kiterjed arra is, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok munkáját is ismerje el anyagilag. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az intézményvezetők bérpótlékának az emelésére is sor kerül. Ez is egy olyan új elem, amelyre évtizedek óta nem volt példa. Több mint jelzésértékű az az elhatározás, hogy 25 pedagógus kapjon kutatótanári ösztöndíjat, pályázatonként 10-10 millió forintot.

Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ez a program lehetővé teszi azt, hogy a pedagógusok hivatástudatukat, szaktudásukat bontakoztassák ki, a tanulókért tudjunk dolgozni mi, pedagógusok, képviselők, ugyanakkor a szülők bevonására is sor kerüljön. Ennek szellemében kérem, hogy támogassák ezt a programot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu