DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Egy-két gondolatot engedjen meg, Fónagy képviselő úr, hogy az egyébként a megítélésem szerint nyilvánvalóan jó szándékú és javítási céllal, mármint a helyzet javítását célzó szándékkal tett javaslataira, illetve gondolataira reagáljak. Több dologról beszélt a képviselő úr; az egyik az, hogy mit is nevezünk ma magyar vasútnak. A képviselő úr elmondta, hogy ma a magyar vasút egyenértékű gyakorlatilag a személyszállítással, hiszen gondolom, arra gondolt, hogy a MÁV Cargo értékesítésre kerül, a Trakció, a vontatási tevékenység, a gépészeti tevékenység kiszervezésre kerül.

(18.40)

Azt hiszem, hogy ebben nekünk vitatkoznunk kell, hiszen attól egyébként, hogy tulajdonost cserél egy cég, egy fontos vasúti társaság, mint például a MÁV Cargo, amely egyébként jelenleg és a jövőben is, sőt egyre nagyobb mértékben Magyarországon fogja ellátni a feladatait, attól még én nem gondolom, hogy ez nem képezi a magyar vasút részét. Mi a magyar vasútról nem okvetlenül csak tulajdonosi szempontból gondolkodunk fejlesztésben, hanem mi a magyar vasutat úgy próbáljuk továbbfejleszteni, hogy megnézzük azt, hogy hol lehet tőkét bevonni, milyen tulajdonosi forma... - és itt nem a privatizáció a lényeg. Az egész Cargo-értékesítésnél nem maga az értékesítés volt a lényeg, hanem olyan tulajdonosi háttér megteremtése, olyan tőkebevonási lehetőség megteremtése, amely lehetőséget ad a cégnek a hosszú távú fejlődésre Magyarországon és a régión belül is.

Hiszen tudjuk, hogy belátható időn belül sem a magyar államnak, sem pedig a magyar vasútnak, a MÁV-nak - a jelenlegi tulajdonosnak, hisz még tulajdonos a MÁV - sajnos nem lesz olyan fejlesztési pénze, amellyel érdemben tudnánk a Cargót fejleszteni. 2007. január 1-jétől nemzetközi szinten is már szabad verseny van Európán belül az áruszállító vasutak között, ezért a Cargót olyan versenyképes vasúttá kell tenni, hogy igenis tovább tudja alkalmazni a jelenlegi alkalmazottait, sőt lehetőség szerint fejlesszen, új alkalmazottakat vegyen fel, növekvő árbevételre tudjon szert tenni, és a régióban egyre fontosabb szerepet tudjon játszani.

Tehát én nem a tulajdonosi aspektusra helyezném a hangsúlyt, hanem a fejlődőképességre, hogy megteremtjük-e a fejlődési lehetőséget a magyar vasutak előtt.

Az, hogy a Trakció és a gépészet, tehát a vontatási tevékenység és a gépészeti, javítási, karbantartási tevékenység külön cégbe került kiszervezésre, még tulajdonosváltást sem jelent, ez csak egy jogi önállósodást jelent. Ezeknek száz százalékban ma is a MÁV Zrt. a tulajdonosa.

Egyébként pedig, ha már itt a fejlődésnél tartunk, és a fejlődési potenciál megteremtésénél, akkor úgy gondolom, hogy pont a mellékvonalak ezerszer megbeszélt és átgondolt és vitatott kérdése nagyon fontos ebből a szempontból, hogy ezeken a mellékvonalak által lefedett területeken ma - és a jövőben főleg - hogyan tudjuk a vasúti működést, szolgáltatást fejleszteni. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi helyzetben, ha így marad, sehogy.

Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem azt látjuk, hogy Európában is. Sajnos azok a mellékvonalak, amelyek rövid távra szállítanak utasokat, egyre inkább kiürülnek, egyre kevesebb utas veszi igénybe őket, egész egyszerűen azért, mert a motorizáció hihetetlen mértékben fejlődött Európában, Magyarországon is. Ma már, ha valaki 20-30 kilométerre el akar utazni, sajnos a legritkább esetben vesz igénybe vasutat. Húsz-harminc kilométerre beül az autójába, elmegy, és nyilván egy sokkal rugalmasabb közlekedési eszközt tud használni.

Ha ezeket a mellékvonalakat központilag bármilyen mértékben megpróbáljuk fejleszteni, megpróbálunk rengeteg pénzt rákölteni, valamit biztosan fog javulni a helyzet, de érdemben nem. Tehát sajnos sokkal több utast nem fogunk tudni ezekre a mellékvonalakra terelni - ez biztos, ezt a nyugat-európai tapasztalatok is mutatják -, egész egyszerűen a mai és a jövőbeni motorizációs helyzet miatt. De nem az a megoldás egyébként, hogy építsük le ezeket a mellékvonalakat, és mi soha nem ezt mondtuk, hogy építsük le. Mi azt mondtuk, hogy ha ezekben a mellékvonalakban egyébként van fantázia például turisztikai céllal, regionális közlekedésszervezési céllal, akkor azzal, hogy az állam egyébként a normatív támogatást továbbra is megadja ezeknek a mellékvonalaknak - és félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy az állam ki akar vonulni ezeknek a finanszírozásából, még akkor sem, ha térségi vasúttá alakulnának -, de ha van fantázia ezekben a mellékvonalakban, szálljanak be közlekedési társaságok, önkormányzatok. Ebben a vonatkozásban mi rengeteg, hihetetlenül nagy mennyiségű tárgyalást folytattunk. Van is érdeklődés, de sajnos eltérő mértékben.

Mert legyünk őszinték, sajnos vannak olyan mellékvonalak, amelyek iránt turisztikai szempontból sincs érdeklődés, más szempontból sincs érdeklődés, utas is alig van ezeken a mellékvonalakon, és van olyan, ahol úgy néz ki, hogy lehet, hogy érdemes fejleszteni, regionális, helyi jelentősége lehet a dolgoknak. Mi ebben szeretnénk segítséget nyújtani.

De azoknál a mellékvonalaknál, amelyeknek a fejlesztése sajnos semmiféle eszközzel sem látszik ma érdemben megvalósíthatónak - pénzt lehet rá költeni, csak éppen utas nem lesz rajta -, ott sem azt szeretnénk, hogy leépítünk, és utána elfelejtjük a dolgot, hanem a vasutat mi dinamikusan szeretnénk fejleszteni. Ez azt jelenti, hogy azt a pénzt, amelyet eddig ezekre a célokra költöttünk, és sajnos eredmény nélkül, ezt szeretnénk azokra a hosszú távú, száz kilométert meghaladó vagy megközelítő vasutakra vagy az elővárosi vasutakra költeni, ahol nagyon sok utas van, nagy a zsúfoltság, motorvonatok kellenének, több vonat kellene, és komoly vasúti pályafejlesztés kellene.

Tehát mi igyekszünk ilyen komplex módon gondolkodni a vasút fejlesztésében. Tehát nem leépítésről van szó, hanem egy dinamikus fejlesztésről; bizonyos területeken kevesebb központi állami forrás felhasználása, és más területeken pedig annál több is. Tehát úgy gondolom, hogy az a circulus vitiosus, az az ördögi kör, amit Fónagy János úr említett, nem biztos, hogy igaz, mert nem biztos, hogy semmi esetre sem lehet kilépni ebből a körből, méghozzá egy jó megoldással.

Amit Manninger képviselő úr mondott, hogy a fejlesztési forrásokat nem rendeljük hozzá a mellékvonalakhoz, erre utaltam az előbb, és még egyszer szeretném ezt hangsúlyozni, hogy nem győzzük elégszer elmondani, hogy nem kiszállni akar az állam ezeknek a mellékvonalaknak a normatív finanszírozásából, keresi hozzá azokat a regionális vasúti fejlesztésben érdekelt partnereket, közlekedési társaságokat, önkormányzatokat, akik valóban fantáziát látnak ennek a működtetésében.

De ha ők sem, akkor mi innen, Budapestről biztos, hogy nem tudunk, hiszen nem a mi dolgunk, hogy innen, íróasztal mellől döntsük el, hogy melyik régióban milyen fejlesztési lehetőségek vannak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu