MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csütörtökön, 24-én hajnalban lesz pontosan ötven esztendeje, hogy ezt a nagyon szimpatikus, kiváló embert, a forradalom egyik legkiválóbb személyiségét, dr. Szilágyi Józsefet kivégezték. 1917-ben született Debrecenben paraszti családból. Édesapja korán meghalt, a gazdasági válság pedig szegénnyé tette a családot, s átélte a szegénységet, a parasztság keserveit. Özvegy édesanyja azonban, összeszedve minden erejüket, taníttatta legkisebb gyermekét, aki a Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett, majd a Tisza Istvánról elnevezett egyetem jogtudományi karán szerzett diplomát 1939-ben.

Már egyetemista korában is az igazságot kereste. Az egyetemen szélsőjobboldali, turulista diákok verték a zsidó származású hallgatókat. Ő egy nagy bottal járt - ahogy elmesélik -, és megvédte a zsidó kislányokat és a gyengébbeket. Bekapcsolódott a Márciusi Front tevékenységébe még egyetemi hallgatóként, a demokratikus erők antifasiszta összefogását szorgalmazta. 1938-ban tagja lett az illegális kommunista pártnak. 1940 tavaszán letartóztatták, és a társadalmi rend felforgatásának vádjával háromévi fegyházra ítélték. 1944. március 15-én szabadult. Ezt követően a háború végéig bujkált. 1944 végén Debrecen rendőrkapitánya lett, majd az országos rendőrkapitányság megszervezésével bízták meg. 1947 és 1949 között a pártközpont katonai karhatalmi osztályának a vezetője. 1949-ben nyíltan és határozottan megkérdőjelezte a Rajk László és társai elleni vádak megalapozottságát. Tisztségeiből leváltották. A Termékforgalmi Vállalatnál húzta meg magát. 1953 után Nagy Imre köréhez csatlakozik, amikor pedig Nagy Imrét eltávolítják, majd kizárják a pártból, ő mellette marad. Ezért őt is kizárják.

1953-ban beiratkozott a Műszaki Egyetem esti tagozatára gépészmérnök hallgatóként. 1956. október 13-án, nem sokkal a Rajk-temetés után a barátok és bajtársak nevében ő búcsúztatta a Néphadsereg főtisztjeit az újratemetésen. 1956. október 22-én részt vett a Műegyetem aulájában azon a nevezetes tanácskozáson, ahol több ezren voltunk. Ő robbant oda közénk, és a maga dinamizmusával felrázott bennünket, és azt mondta, hogy most értesült, most tudta meg, hogy a lengyel események hogy fölforrósodtak. Mi volt ez? - kérdeztük. Ekkor egy börtönből hazatért személy lett a lengyel párt vezetője. Ő leváltotta Rokosszovszkij marsallt, aki lengyel származású, szovjet állampolgárságú honvédelmi miniszter volt. A szovjet csapatok retorzióként körülvették Varsót, a lengyel csapatok pedig a távoli garnizonokból megindultak Varsó felé. Pattanásig feszült a helyzet. És ő fölkiáltott: mialatt a lengyelek így küzdenek a szabadságért, ti pontokat szerkesztetek! Erre gyorsan, közfelkiáltással 15. pontként bevettük, hogy "szolidaritás a lengyel néppel", majd az ő javaslatára elhatároztuk, hogy másnap, október 23-án egy szimpátiafelvonulást rendezünk Bem apó szobrához.

A forradalom első napjaiban a BM budapesti főosztályán Kopátsy Sándor mellett dolgozott. Tagja volt a Nagy Imréhez legközelebbi személyekből álló csoportnak, amely október 27-én felkereste a miniszterelnököt, és meggyőzte őt a politikai irányváltás szükségességéről. Október 28-án Széll Jenővel megszervezték Nagy Imre miniszterelnök titkárságát. Később Nagy Imrével és barátaival együtt őt is Snagovba vitték.

A Nagy Imre-perben megpróbálták szerepeltetni, azonban a per első tárgyalásán olyan keményen lépett fel, nem ismerte el a bíróság jogát arra, hogy egyáltalán foglalkozzanak velük, törvénytelennek tartotta, megtagadta a vallomást, és az egész Kádár-féle társaságot illegitimnek tekintette. Mivel a per szervezői egy filmet akartak felvenni, és demonstratív színjátékot csinálni a Nagy Imre-perből, elkülönítették ügyét, és a Vida-tanács, a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa élén egynapos tárgyalás után - amely tárgyaláson felelősségre vonta őket Szilágyi, hogy hol van Losonczy Géza, aki akkor már meghalt, és mi van Nagy Imréékkel, és keményen beszélt velük -, villámgyorsan halálra ítélte, és másnap kora hajnalban a Kisfogház falánál kivégezték.

Igazi római jellem volt: párját ritkító, egyenes, bátor, erős, derék, rendíthetetlen és tiszta, szeretetreméltó ember. Olyan volt, mint egy hatalmas fa, amelyet nem lehet kikerülni, nem lehet meghajlítani, amelyet csak kivágni lehetett. Méltó arra, hogy az utókor emlékét tisztelje és szeresse is.

Hadd kérjek meg mindenkit, aki tud, hogy csütörtökön 13 órakor jöjjön el a velünk szemben lévő Földművelésügyi Minisztérium azon falához, amely Nagy Imre szobrára néz, ahol emléktáblát fogunk avatni az ő tiszteletére.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu