BÉKI GABRIELLA, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociális bizottság éppen az imént, ma reggel tárgyalta meg a gazdasági reklámról, reklámtevékenységről szóló törvény módosítását. A bizottsági ülésen néhány kérdés felmerült a javaslattal kapcsolatban, így például kérdés fogalmazódott meg arra vonatkozóan, hogy történtek-e egyeztetések az érintett civil szervezetekkel, a reklámszövetséggel, azokkal a civil szervezetekkel, amelyek a dohányzással kapcsolatban tevékenykednek, illetve az Egészségügyi Minisztériummal, hiszen nagyon súlyos következményei vannak a dohányzásnak.

A kérdésekből is kiderül, hogy igazából a bizottság figyelme elsősorban a dohányreklámmal kapcsolatos kérdésekre terjedt ki. Másrészt felmerült olyan kérdés is, hogy mi a tapasztalat, mi a gyakorlat, a reklámtilalom megsértését kellőképpen szankcionálják-e. Tekintettel arra, hogy a felmerülő kérdésekre megnyugtató válaszokat kaptunk az előterjesztő képviselőjétől, tájékoztattak bennünket arról, hogy valamennyi érintett civil szervezettel történt egyeztetés, hasonlóképpen történt egyeztetés az Egészségügyi Minisztériummal is, úgyhogy egy nem túl hosszú vita után 16 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett a bizottság nagy többsége általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot, ellenszavazat nélkül.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu