DOMOKOS LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény új törvényi megfogalmazásban, újraszámozottan jelenik meg, amely a '97. évi törvény újrafogalmazására jelezte a szándékát, erre irányul ez a törekvés. Egy átfogó szabályozási törekvés olvasható ki azáltal is, hogy nem törvénymódosítást, hanem egy új törvénytervezetet nyújtott be a Ház elé a kormányzat.
De előzetesen azt is le kell szögezni, hogy ennek ellenére nem sikerült egységes szabályozást adni a reklámozással és a gazdasági reklámtevékenységgel kapcsolatban, és ha talán akár az államtitkári expozét, akár pedig az MSZP vezérszónoklatát hallgatjuk és a társadalmi reagálásokat az érdekvédelmi szervezetektől, mintha kiforratlan lenne ez a törvénytervezet.
Ha számba vesszük, hogy mely jogszabályokat érinti, akkor szembesülni kell azzal, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvényt érinti leginkább, hiszen jó néhány terület, amely a reklámtörvény keretében volt korábban szabályozva, a gazdasági reklámról szóló törvény keretében, az most a fogyasztóvédelemről szóló törvényhez kerül át, aminek valóban folytatódik majd itt a Ház előtt is a vitája. De van egy olyan érzésünk, szükségletünk, mintha jó lett volna valamilyen együttes tárgyalását látni, mert talán akkor jobban lehet hinni azt, hogy az összehasonlító reklámok vagy éppen a megtévesztő reklámok, a megtévesztő hatásokkal kapcsolatos kérdések megnyugtatóan lesznek ott szabályozva. Így most azt látjuk, hogy ennek a törvénynek a keretében ez innen kikerül, és hogy majd annak a törvénynek a keretében mi lesz a vége, az pedig még bizonytalan.
Ha ehhez hozzávesszük a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról, a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, vagy akár a különös szabályokat és eljárásokat szabályozó gyógyszer és gyógyászati segédeszközök, az elektronikus kereskedelem és az elektronikus hirdetések vonatkozását, vagy akár a rádiózásról, televíziózásról szóló törvényt is érinti, akkor itt külön föl kell hívni a figyelmet, hogy bizony a reklámozásnak egy nagyon széles körére nem terjed ki a gazdasági reklámról szóló törvény, sőt, mondhatjuk nyugodtan, hogy a XXI. század iparát, szolgáltatását, az informatikát és az elektronikus kommunikációt elég nagy hányadában nem érinti, márpedig egyre inkább ezek a kommunikációs csatornák meghatározóak a gazdasági tevékenység, az e-kereskedelem, az elektronikus reklám és az elektronikus kommunikáció tekintetében.
(10.10)
S akkor ehhez kapcsolódnak azok az úgymond, ágazati jogszabályok, amelyek a magzati élet védelméről, a közoktatásról, az egészségügyről, a szerencsejáték-szervezésről, az állatok védelméről, a temetőkről és temetkezésről szóló szabályokat is jelentik. Tehát ha ezt így összevetjük, ez mintegy tizenhárom jogszabályi, törvényi szintű helyet fogalmaz meg, és ha ehhez még a kormányzati, ágazati, egyéb rendeleteket és szabályozást tekintjük, akkor azt mutatja, hogy hatalmas területről van szó. S ha azokat a Szanyi Tibor által is idézett érdekvédelmi szervezeteknek a megnyilvánulását is hozzávesszük, akkor kiderül, hogy bizony itt az állam amennyire távol kívánja magát tartani a gazdaságtól, nagyon mélyen belehatol a gazdaság, az értékesítés csatornáiba, és új, mély szabályozási kereteket határoz meg, aminek következtében átrendezi a reklámpiaccal, reklámozással kapcsolatos tevékenységeknek egy széles körét, ami munkahelyeket érint, ami szokásokat érint, ami a mindennapi fogyasztást befolyásoló eszközöket érinti.
Ha így számba vesszük, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez valóban egy széles körű szabályozást mutató törvény, hiszen nincs olyan magyar állampolgár, amelyik nincs érintve ezen törvény keretében, ha úgy tetszik, szinte a mindennapjainkban találkozhatunk megkerülhetetlenül ezekkel a kérdésekkel, amelyek ezt a kört kívánják szabályozni.
Ha megnézzük a részleteket, talán akkor az erényeit a törvénynek érdemes számba venni. Egyrészt nagyon fontos az, hogy az európai uniós irányelveket próbálja átvenni. A '90-es évek közepének-végének szabályaira alkotta akkor a parlament, az Országgyűlés a törvényt, most pedig a 2005-2006-os EK-, európai közösségi irányelvekhez kapcsolódó változásokat próbálja átvezetni.
Meg kell mondanom, hogy mielőtt a részletekbe egy picit belemennék, azért még egy általános megjegyzésem van. Azt a minisztériumot képviseli most jelenleg az államtitkár úr, amelynek a minisztere lemondott. Ahogy most számba vesszük, hogy hány jogszabályt tárgyalunk áprilisban a gazdasági tárca által benyújtott jogszabályok közül, akkor joggal felmerül a kérdés, hogy ez hogyan viszonyul majd a kisebbségi kormányzással kapcsolatos állásponthoz, hiszen Szanyi úr álláspontja messze nem a kormány eredeti álláspontjával, a törvénytervezettel van összhangban. Tehát nehezen fogjuk tudni azt értelmezni, hogy a május 1-je utáni időszakban, amikor majd szavazni kell ezekről a törvényi érvényesülésekről, akkor a kormányzatnak ezen tárcája, amely ezt képviseli, kitart-e ezen álláspontja mellett, amelyeket a törvénytervezet megfogalmaz, vagy ez csak most szól a köznek, és utána majd jönnek a háttéregyeztetések, amelyeknek keretében valami egészen más jogszabályt fog hozni akár egy kisebbségi kormányzat, vagy akár egy, nem biztos, hogy ezt realizáló MSZP-SZDSZ-es koalíció.
Ezt azért fontos számba venni, hiszen itt azért jó néhány képviselőtársammal vagyunk közösen együtt jelen, akik tudják, hogy ha a kormány benyújt egy ilyen széles körű szabályozást mutató jogszabályt, akkor utána a tényleges szabályozás messze távol esik ettől a tényleges megvalósulástól, ettől a tényleges szándéktól. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy kiforratlannak látszik a törvény, láthatóan nincs alapvető konszenzus a törvényi szabályozások magyarországi fogadtatása tekintetében, és láthatóan a koalíció a kormányzati oldalon is ennek az érzékelése után úgy fogalmazott, hogy ezen van mit változtatni, van mit pontosítani, tekinthetjük keretjellegűnek.
Azt gondolom, hogy az öt párt a parlamentben mindazt el fogja fogadni, hogy keretjellegűen elfogadható ezen jogi szabályozás; részben azért, mert valóban az Európai Unió szabályozása előírja, másrészt pedig azért, amit az erényei között szerettem volna felsorolni, hogy pontosabban próbál definiálni bizonyos jogszabályokat. Ez mind a bírósági gyakorlatot is figyelembe vevő, mind pedig az alkotmánybírósági állásfoglalást is figyelembe vevő kérdésekben életszerűbbé próbálja tenni, vagy olyan fogalmakat próbál tisztázni, amit a köznyelv is elég erőteljesen kever, tehát a mindennapokban nagyon vásott szakmai odafigyelés alapján lehet megítélni, hogy mit tekint gazdasági reklámnak, és mit csak tájékoztatásnak például a törvény szövege, amelyik egyértelművé teszi.
Azt gondolom, hogy nem egyszerűen definíciós probléma az, hogy a fogyasztót nevezi meg a gazdasági reklám céljának, vagy pedig a reklámozás célzottját nevezi meg a törvényszöveg, hiszen egészen más fogalomrendszert és e mögé egészen más technológiát feltételez ez a két fogalomrendszer. Márpedig a gazdasági reklámtevékenység azért alapvetően mégiscsak eredeti fogalmánál fogva a fogyasztót célozza meg; itt most nem ezt a definíciót fogja használni a törvénytervezet eredeti megfogalmazása, amely, azt gondolom, értelmezhető így is, de azért mondok más definíciós kérdést, ami viszont pontatlannak tűnhet, bár önmagában keretjelleggel nagyon helyes és jó a megfogalmazás, de utána annak a tényleges érvényesülése már kérdéseket vethet fel.
Akár csak az általános reklámtilalmaknál megfogalmazott erőszakos és a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönzés fogalma vagy a természetkárosító magatartásra ösztönző fogalom bizony határeset lehet nagyon sok esetben, hogy ez előzetes szándéka volt a reklámozónak, vagy pedig önmagában az a tevékenység, amit reklámoz, környezetrombolást jelent. Mondok egy példát: ha építési tevékenységben valaki egy városközpont vagy egy külterület átsorolásával kapcsolatos kérdésekben telket értékesít, és amögött termőföld kivonása van vagy éppen fák kivágása, akkor az óhatatlanul környezeti károsodást jelent, de ezzel kapcsolatban valaki pedig a természetes környezetet hirdeti, az igaz, ami majd körül fogja venni; de a megépült létesítmények és épületek például önmagukban természetkárosítást jelentenek, önmagában az, hogy létesült ez az épület vagy ez a létesítmény. De ha belegondolunk, ugyanez a kérdés merül fel, amikor energetikai célú vagy környezetkárosodással járó, de egyébként a társadalmi civilizációval szorosan összefüggő kérdések vetődnek fel.
Másrészről azt gondolom, hogy valóban két, egészen fokuszált problémakörre világít rá, amiről már előttem is szóltak. Egyrészt a dohányzás témaköréhez nyúl hozzá újból a törvénytervezet, amely rendkívül szigorú reklámozási körülményeket teremt. Ezzel, hogy a szigorodás irányába kíván menni, egyet lehet talán érteni, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy olyan irány, amely ha védi a gyermekeinket, ha védi a jövő nemzedékét, ha védi azokat, akik nem dohányoznak, az azok érdekében tett lépések indokoltak, viszont a másik oldalon az Alkotmánybíróság is megfogalmazta, hogy a tájékoztatáshoz való jog kérdésének érvényesülése nem biztos, hogy megnyugtató módon van szabályozva, ezért azt gondolom, hogy itt valószínűleg jó néhány módosító javaslatról fog vitatkozni a Ház. Itt az egyik pont, ahol biztosan nem nyugvópontra helyezett, letisztult kormányzati törvénytervezetet látunk, mert a társadalmi elvárások nem ebbe az irányba fognak mozdulni, ezt érzékelni kell.
Megmondom őszintén, a Fidesz álláspontja azért ilyen bizonytalan ebben a kérdésben - legalábbis az előzetes szavaimból talán ez derül ki -, a pontos szabályozás tekintetében, mert ha hallgatom a kormányt, akkor egy dolgot hallok, ha meg hallgatom az MSZP vezérszónokát, akkor meg egy másik dolgot hallok. Nyilván az ellenzéknek az a dolga, hogy viszonyuljon egy törvénytervezethez, nem miáltalunk benyújtott törvényről van szó. Ennek a kérdésnek a tisztázatlansága egyértelművé teszi, mondhatnánk, hogy mozgó célpontra elég nehéz pontos, világos álláspontot kifejteni. Ezért azt gondolom, helyes az a törekvés, hogy most az általános vita felfüggesztésre kerül, és még visszatér a Ház az általános vita további folytatására, mert akkor válik világossá, hogy valóban - mondjuk, maradjunk ennél -, május 1-je után a kormánynak mi lesz az álláspontja, kitart-e a mai törvénytervezet mellett.
(10.20)
A másik kérdéskör - amelyikről szintén már volt szó, hiszen láthatóan mindenki érzékeli, hogy egy frekventált ügy - a direkt marketing kérdése, amelyről egyrészt az emberek álláspontja rendkívül megoszlik, bár azért nem egyértelműen elutasító, de sok embert, legalábbis a társadalom egy szélesebb körét irritálja az, hogy mindennaposan zaklatják a postaládájába megérkező anyagokkal. Ez sok embernek gondot jelent. Másrészről meg nagyon sokan ebből tájékozódnak - legyünk őszinték -, ezért ma ez egy fontos űrt tölt be pont azoknál a fogyasztói köröknél, akik kevésbé módosak, kevésbé képesek megvásárolni az újságokat vagy egyéb kiadványokat, és bizony komoly tájékozódási pont számukra a direkt marketing kérdése. Ehhez kapcsolódva az elmúlt évtizedben felépült egy üzletág, amely ma ezzel a törvénnyel minimum bizonytalan helyzetbe kerül, amelynek a jövőjéről, a sorsáról, mondhatnánk, hogy ilyen értelemben ez a törvény fog dönteni, hogy merre haladjon.
Ma mi úgy látjuk, az célszerű, hogy a szabályozás pontosítása megtörténhet, viszont abban, hogy merre haladjon a szabályozás köre, mennyire szűkítsen, avagy akár tiltson, mintha nem találta volna meg a pontos mértéket a kormányzat, ezért ebben további egyeztetést látunk mi is indokoltnak, amely egyértelművé teszi, hogy mi a helyzet.
Ahogy utaltam rá, ugyan a törvény nem terjed ki rá, de az elektronikus hirdetések kérdése sokkal inkább bővül, nagyobb teret kap a következő évtizedekben vagy akár évtizedben. Nemcsak ez évre, 2008-2009-re vonatkozóan kell gondolkozni, ahogy a törvény maga is megfogalmazza, hanem hosszabb távú céllal fogalmazódik meg. Bizony, arra is oda kell figyelni, hogy egyes reklámhordozóknak vagy egyes, úgymond kereskedelmi csatornáknak, értékesítési csatornáknak mennyire semleges szabályozást ad a kormányzat, és mennyiben tereli egyik vagy másik irányba azáltal, hogy tiltja, drágábbá teszi, vagy éppen szabadabbá és kötetlenebbé teszi. Ezt a törekvést nem tudtuk kiolvasni ebből a törvénytervezetből, ezért még egyszer aláhúzom, a kiforratlanságát vagy legalábbis az összeegyeztetésének a hiányát látjuk.
Zárójelben jegyzem meg - minden törvénytervezetnél el szoktuk mondani -, a hatástanulmány, ha valamikor, itt aztán indokolt lett volna, hogy ezt egészen pontosan a kormányzat felmérje. Ez nem állt rendelkezésre eddig. Ha ez elkészült - még jelenleg a képviselők kezében nincs -, szívesen látjuk, ha ilyen a kormány rendelkezésére áll. Azt gondolom, ennek az objektív megítéléséhez olyan számadatokra és olyan tényadatokra van szükség, amely ma nem áll rendelkezésre.
A törvénnyel kapcsolatban külön fontosnak tartjuk, hogy visszahozza részben a gyermekekről és fiatalkorúakról szólóan az alkoholtartalmú italok reklámjának a tilalmát és az ehhez kapcsolódó szabályozást. Bárcsak betartanák, mondhatnánk ezt, és itt egy újabb kérdéskör vetődik fel: a kormányzat, a parlament minél inkább egy erős szabályozást kíván adni, ahhoz egy erős betartási eszközrendszerre is szükség volna, és ebben, legalábbis ha az elmúlt évek tapasztalatait nézzük, azt láthatjuk, hogy a lakosság széles köre, de azt gondolom, a verseny szereplői nem mindig megnyugtatóan érezhették azt, hogy a kormányzat a jogszabályi környezetet eszközrendszerében is képes betartani, betartatni, amelynek keretében viszont akkor fölmerül annak a jelentősége, hogy az önszabályozás - és ez megint egy pozitív része a törvénykezésnek -, a magatartáskódexre való törekvés megfogalmazása, illetve ennek a konkrét ténynek az elismerése előremutató lehet, mondhatnánk, beismerése annak, hogy a kormányzat, illetve a parlamenti törvénykezés nem fog tudni minden reklámozással, gazdasági reklámmal kapcsolatos törvényt leszabályozni.
Még egyszer szeretném jelezni: azzal, hogy a fogyasztóvédelem felé terelnek a jogi keretek jó néhány kérdést, egy lyuk keletkezik a gazdasági reklámtörvény tekintetében, amely más jogszabályokkal együtt ítélhető meg. Ennek az együttes helyzetnek a megítélését viszont egyelőre megint csak zárójelbe kell helyezni, hiszen ma ez együttesen nem megítélhető. Ezért, miután látjuk, hogy komoly elmozdulások is lehetnek majd ezen jogszabályok keretei között, hogy ennek a végén vállalható az országgyűlési képviselők által, és azt mondhatják, hogy ez egy olyan konszenzusos törvény lett, amelyet mindannyiunknak közösen kell betartani és betartatni, ennek a megítélése nem teremtődik meg most itt a vita keretében. Meg kell várnunk az összes jogszabály vitáját és a szavazás előtti állapotot, amikor együttesen újból számba lehet venni, hogy a különböző jogszabályok egymáshoz való viszonya lefed-e minden területet, teremt-e egy egységes, semleges versenykörnyezetet, megfelelő, ésszerű gazdaságfejlesztési célokat teremt-e, amellett, hogy a természet-, az emberi életkörülményekhez való védelem jogát pedig biztosítja.
Ennek figyelembevételével további vitát látunk indokoltnak. A végleges álláspont kialakításához, azt gondolom, ez a szünet, amely következik - és a vita folytatódik egy későbbi időszakában a parlamenti ülésezésnek -, indokolt és szükséges. Ennek fényében köszönöm szépen a figyelmet, és jó vitát kívánok. A következőkben várjuk a kormányzattól azokat a hatástanulmányokat, amelyek talán megkönnyítik a pontos megítélését a jogszabálynak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés