TÓTH ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tegnapi ülésén tárgyalta a törvényjavaslatot, és ezen az ülésen a bizottság 16 támogató, 10 ellenző és 3 tartózkodó szavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősítette.

A bizottsági vitában alapvetően négy kérdés körül hangzottak el érvek. Az első, hogy időszerű-e a jogszabályok elektronikus, azaz interneten, illetve kormányzati portálon keresztül történő kihirdetése, és adottak-e ennek a változtatásnak a technikai, intézményei és egyéb feltételei. A második kérdés arról szólt, hogy a javaslatban foglalt megoldás, miszerint a jövőben a jogszabály elektronikus hozzáférése adja a hiteles normaszöveget, kellő garanciális megoldással társul-e. A harmadik kérdéskör arról szólt, hogy javítja-e, esetleg rontja a javasolt megoldás a hiteles jogszabályszöveg megismerésének és elérésének lehetőségét. Végül a negyedik vitapont arról szólt, hogyan lehetne a korszerűsítés, a technikai fejlődés okán bevezetésre kerülő megoldással az állampolgároknak a közhiteles joganyagokhoz való hozzáférését akár a jelenleginél is könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá tenni.

(14.40)

A bizottság többsége nem vonta kétségbe, hogy a kormány által javasolt törvénymódosítás szükségesen és megfelelően biztosítja az elektronikus kihirdetést és a jogszabályokhoz történő gyors, biztonságos és ingyenes vagy az elérhetőség szempontjából ingyenes hozzáférés lehetőségét.

Természetesen mindenfajta félreértést elkerülendő, az ingyenesség alatt nem azt érti sem a jogszabály beterjesztője, sem a szövegben ez nem szerepel, hogy bárkinek nyomtatott vagy bármilyen formában teljesen bérmentesen kezébe kerülhetne a joganyag, de azt biztosítja, hogy gyakorlatilag azon a végponton, ahol csatlakozni lehet egy internetes hozzáférésre, onnan bérmentesen, ingyenesen letölthető vagy nyomtatható változatban a jogszabály szövege megtalálható.

A vita arról szólt alapvetően, hogy ez a hozzáférés milyen nagyságú ma Magyarországon, valóban, ezzel a hozzáféréssel szűkítjük-e akár akaratunkon kívül az állampolgároknak azt a teljesen jogos igényét, hogy a joganyagokhoz bármilyen körülmények között viszonylag gyorsan hozzá tudjanak férni. Azt gondolom, hogy ez volt az egyik olyan kérdés, amelyben az érvek legerősebben összecsaptak.

Azt gondolom, a javaslat semmiféleképpen sem rontja - és a bizottsági vitában ez hangzott el hangsúlyozottan -, nem rontja a jelenlegihez képest a hozzáférés lehetőségét. Nyilván azt is el tudom képzelni - és ez is elhangzott a bizottsági vitában -, hogy lehet bővíteni a hozzáférés lehetőségét. Erre, azt gondolom, a mai intézményrendszer keretei között is a törvényjavaslatban lehet megoldásokat találni.

Végül szeretném azt is hangsúlyozni, hogy azok a jogi természetű viták, amelyek megfogalmazódtak akár a hitelesítéssel kapcsolatban, akár a kétharmadosság kérdésében, ezek mind olyan kérdések, amelyek részben az alkotmányügyi bizottság döntési kompetenciájába tartozóan megvitatandók és eldöntendők.

Azt gondolom, ez a javaslat céljának megfelelően szolgálja Magyarországon részben az információszabadság további kiterjesztését, részben a joganyagokhoz való minél teljesebb hozzáférés lehetőségét.

Mindezek alapján az alkotmányügyi bizottság többsége a jogszabály általános vitára való alkalmasságát elfogadta, és annak az elfogadását is támogatja. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu