TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Egy kérdésre szeretnék visszatérni, mégpedig a hitelesség tárgykörében. Értem Salamon László érvelését, azt hiszem, pontosan is értem az ő problémáját. Mégis úgy gondolom, ez fontos, de alapvetően vagy döntően elvi jellegű kérdés. Mert ha azt a kérdést teszem fel, hogy ma, akár a hivatalosan meglévő hatályos joganyagban, ami az interneten fent van, mondjuk, a Magyar Közlöny honlapján megnézem, és ami ki van nyomtatva, a kettő között van-e eltérés, és milyen eltérés van, akkor azt gondolom, hogy ez elvi kérdés, amiről beszélünk. Mondom még egyszer, nagyon fontos elvi kérdés, de a gyakorlati értéke azért ennek viszonylag csekély.
Hiszen azt hiszem, a mai technika mellett persze nem lehet kizárni, hogy a kettő eltérjen egymástól, de gyakorlatilag pont arról van szó, hogy ha a javaslat szerint kinyomtatok egy jelenlegi jogszabályt a Magyar Közlöny honlapjáról, akkor ugyanazt az anyagot fogom kapni, mint ami a képernyőn van.
Gondolom, tartalmi eltérés nincs. De nyilván azért, mert a jogszabályok bizonytalanságát nem lehet továbbra is fenntartani, ki kell mondani, hogy melyik a közhiteles. Nyilván az elektronikus technika mellett ma, azt gondolom, a jövőre tekintettel is azt kell mondani, hogy a közhiteles az elektronikus.
De az, hogy valaki emiatt hátrányba kerülne, és emiatt olyan helyzet alakulna ki, hogy ő egy rossz jogszabályt lobogtatva megy a bírósághoz, és ezért pert veszít, azt gondolom, ez elvi felvetés, és azt hiszem, gyakorlati szempontból ennek a gyakorlata a nullához közelít. De mondom még egyszer, azzal egyetértek, hogy ezt kizárni persze nem lehet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés