CSIZMÁR GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretnék köszönetet mondani a patkó bármely oldalán, de a törvénnyel aktívan foglalkozó képviselőtársamnak, hogy igyekezett minél pontosabb, minél korszerűbb szöveget előállítani, és módosító indítványokkal segítette, hogy egy valóban korszerű törvény szülessék meg.

Természetesen visszatért most a részletes vitába néhány olyan kérdés, amit az általános vitában már érintettünk. Így az egyik a hitelesség kérdése, nevezetesen, hogy a papír alapú vagy az elektronikus legyen a hiteles. Teszek még egy kísérletet arra vonatkozóan, hogy Salamon képviselőtársamat meggyőzzem arról, hogy a mai helyzet lényegesen diszkriminatívabb, mint a törvényjavaslatban leírt javaslat. Ma ugyanis az juthat hozzá, aki beutazik valamilyen megyeszékhelyre egy könyvtárba, és megkeresi a Magyar Közlönyt, és arról pénzért valamilyen másolatot csináltat magának, vagy pedig beutazik valahova, és megvásárolja a Magyar Közlönyt. Tehát akinek van pénze utazásra és van pénze Magyar Közlöny vásárlására, az jut hozzá. Más nem tud hozzájutni a hiteles változathoz.

Ez a javaslat azt mondja, hogy nem kell utazni és nem kell pénzt fizetni, hanem elektronikus módon bárki hozzáférhet, bárki hozzáférhet! Több tízezren, több százezren férhetnek hozzá a hiteles szöveghez. Ha tehát azt mondjuk, hogy lényegesen többen, lényegesen gyorsabban és költségmentesen férnek hozzá a hiteles szöveghez, akkor mégiscsak azt gondolom, hogy az új javaslat kevésbé diszkriminatív, mint a jelenlegi. Nem mondom, hogy nem maradt diszkriminatív elem, hiszen aki nem fér nagyon hozzá az internethez, annak bizonyára nehézséget okoz megszerezni, bár hozzáteszem, hogy ma Magyarországon valamennyi településen van olyan internet-hozzáférési hely - akár önkormányzat, akár e-Magyarország pont, akár közösségi hozzáférés -, hogy lényegében mindenki számára ez lehetővé válik. Nyilván valamifajta informatikai mentorral lehet segítséget nyújtani, de ez mindenki számára hozzáférhetővé válik.

Kérem a képviselő urat, hogy még a szavazásig gondolja át. Ha arra a kérdésre, hogy többen jutnak-e hozzá a hiteles változathoz, az a válasz, hogy igen, ha arra a kérdésre, hogy gyorsabban jutna-e hozzá a jogalkalmazó a hiteles változathoz, mint ma, az a válasz, hogy igen, és ha arra a kérdésre, hogy megbízhatóan jut-e hozzá a hatályos szöveghez, a hiteles szöveghez, az a válasz, hogy igen, akkor azt gondolom, hogy ezt az új, korszerű változást meg lehet szavazni.

Arra a kérdésre, a képviselő úr 9. módosító indítványára, hogy a köztársasági elnök hitelesít vagy nem hitelesít: nem zárom ki, hogy lehet egy pontosabb szöveget előállítani. A mi javaslatunk arra irányult, hogy vajon hiteles-e az a szöveg, amin nincs ott a köztársasági elnök aláírása; tehát fordított logikával. Ha ezt a kérdést felteszem, és azt mondom, hogy a köztársasági elnök aláírása nélkül nem hiteles a törvény szövege, hiszen nem is hatályos, akkor azért ebben a javaslatban mégiscsak van racionalitás.

Ha a jelenleginél pontosabb szöveget lehet az alkotmányügyi bizottságban előállítani, nem áll ellenünkre, kész ebben a kormány rugalmasságot tanúsítani. Itt jelezném, hogy azt a bizonyos ötpárti egyeztetést mi nem gondoljuk külön fórumon. Az alkotmányügyi bizottságban erre mód volt, mód van és mód lesz még a szavazásig. Azt gondolom, hogy erre minden képviselőcsoportnak, ha van nyitottsága, ezt meg lehet tenni.

Az utolsó ügy, amit érinteni szeretnék, az a helyesbítés kérdése. Örülnék, ha erre jobb javaslat lenne, mint a benyújtott javaslat, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság azt a helyesbítési gyakorlatot, amely évtizedek óta létezik, most minősítette először, és döntött úgy, hogy ez így nem folytatható, mert megítélése szerint jogbizonytalanságot okoz. Visszafelé nem minősítette, nem minősítette, hogy mely törvény vagy mely jogszabály helyesbítése volt jogszerű vagy nem jogszerű. Ha most felnyitnánk ezt a kérdést, akkor újabb 25 más kérdésre kellene választ adni, hogy különböző évszámokban különböző Magyar Közlönyökben megjelent különböző helyesbítések miképpen feleltek meg az egyébként nem szabályozott helyesbítési követelményeknek.

Most valóban egy tabula rasa következik. Az alkotmánybírósági döntés alapján egy helyesbítési rendet alkotnánk, de ahhoz képest valamit kell mondani a létező helyesbítésekről, nem lehet jogbizonytalanságot hagyni. Ezért tettük azt a javaslatot, hogy a megjelenteket az Országgyűlés a törvény erejénél fogva tekintse jogszerűnek, és innentől kezdve egy teljesen új helyesbítési rendet alakítson ki.

Azt gondolom, hogy ez a jogalkalmazás szempontjából nagyobb stabilitást jelent, mintsem hogy visszafelé évtizedekre kinyitnánk, hogy melyik helyesbítés mikor és milyen logika mentén lett volna jogszerű vagy egyáltalán jogszerű volt-e.

Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer mindenkinek szeretném megköszönni az aktív közreműködését a vitában, és bízom benne, hogy a jövő hétfői, módosító indítványokról történő szavazáskor, illetve 13-án kedden a zárószavazáskor a Ház a döntő kérdésekben egyetértésre fog tudni jutni, és valóban egy korszerű törvényt fog tudni alkotni.

Köszönöm szépen még egyszer, elnök úr, a szót is és a figyelmet is. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu