DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm, képviselő úr. Itt lassan megkönnyeztetjük egymást az utolsó napomon - ezt külön köszönöm szépen. (Derültség.)

Kérem, képviselő úr, azért ne nézzük le ennyire a kórházigazgatókat! Higgye el, hogy a 7, 8,5 vagy 10 százalékos teljesítménynövekedést nagyon pontosan tudják forintosítani, azaz kimondani azt, hogy 7, 8,5, illetve 10 százalékkal több bevételhez jutnak a kórházak, ennyivel is tud javulni a finanszírozási helyzetük.

És megint csak azt tudom hangsúlyozni, hogy nagyon sok mindent félbehagyunk itt megkezdve, ilyen például az átfogó kódkarbantartás folyamata. Ez nagyon hosszú és nagyon nehéz folyamat lesz. Azt gondolom, amit elmondtam, abból is érződik, hogy bizony ez egy összetett, bonyolult művelet. Kérem szépen, hogy ezt támogassák, és kérem, segítsék, hogy minél több kórház vegyen részt ebben a folyamatban, hozzájárulva valódi tényadatokkal egy valóban jó finanszírozási rendszer kialakításához.

Képviselő úr, számomra is öröm volt ez a kérdés, és köszönöm szépen ezt és valamennyit. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu