DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A piacgazdaság egyik tartópillére a verseny, amelyet a vállalkozások termékeik, szolgáltatásaik értékesítése érdekében a fogyasztók bizalmának elnyeréséért egymással folytatnak. Ebben a versenyben ügyelni kell a kereskedelmi gyakorlat, a tájékoztatás és a kommunikáció tisztaságára, amelyek mind fogyasztóvédelmi, mind versenyjogi szempontból kiemelkedő fontossággal bírnak.

Ennek az alapelvnek megfelelően már hatályos szabályozásunkban is számos rendelkezés védi a fogyasztót a vállalkozások megtévesztő magatartása, tisztességtelen tevékenysége ellen. Az Európai Unió egységes piaca nem csupán az áruk és szolgáltatások szabad áramlását jelenti, de azt is igényli, hogy az ennek akadályát képező tisztességtelen kereskedelmi magatartáshoz is egységes szempontrendszer szerint egységes keretek közötti szankcionálás fűződjön. Éppen ezért a 2005. évi 29. számú irányelv célja, hogy a tagállamok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos szabályozásait azonossá tegye.

Az irányelv a fogyasztói érdekek védelmének eddig elért legmagasabb szintjéből kiindulva úgynevezett maximumharmonizációra kötelezi a tagállamokat. Azaz előírja, hogy azok a megengedett kivételeken túl az uniós szabályozáson túlmutató tagállami rendelkezést nem alkothatnak és nem alkalmazhatnak. Tekintettel arra, hogy ez az irányelv érinti mind a kereskedelmi, versenyjogi, mind pedig a fogyasztóvédelmi szabályozást, a tisztességtelen kereskedelmi magatartás tilalmáról szóló törvényjavaslat az új reklámtörvénnyel, a fogyasztóvédelmi törvény módosításával és az élelmiszerláncról szóló törvényjavaslattal együtt kerül az Országgyűlés elé. A szabályozás nem vonatkozik a vállalkozások közötti kapcsolatokra, azt továbbra is a versenytörvény szabályozza.

Tisztelt Országgyűlés! Az irányelv anyagi jogi szabályai olyan részletezettségűek, hogy eltérésre a jogalkotónak gyakorlatilag nincs lehetősége. Emellett a törvényjavaslat a lehető legnagyobb mértékben igazodik a hazai jogrendszer sajátosságaihoz, az irányelvi tartalom sérelme nélkül.

A javaslat három szinten rögzíti a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen eljárást, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. Általános tilalmat mond ki minden olyan magatartásra, amely nem felel meg a jóhiszeműség és a tisztesség alapelvének, a szakmai gondosság követelményének, vagy amely érzékelhetően rontja a fogyasztó lehetőségét, hogy tájékozottan hozza meg döntését. Ennek az úgynevezett generálklauzulának és kritériumainak konkrét esetekre történő alkalmazása révén nem állhat elő olyan helyzet, hogy a jogi szabályozás ne adna választ a mindennapi élet által felvetett kérdésekre, a folyamatosan változó marketingmódszerekre, technológiai fejlődésre.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat átfogó generáltilalmán belül az irányelv önállóan is szabályozza a tisztességtelen magatartás legjellemzőbb előfordulási eseteinek, a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak és az agresszív kereskedelmi gyakorlatnak a tilalmát.

Végül a szabályozás harmadik szintjén az irányelv kiemel bizonyos tényállásokat, amelyeket súlyosságuknál vagy valamilyen sajátos oknál fogva a körülmények további mérlegelése nélkül feltétlenül tisztességtelen gyakorlatnak nyilvánít. Ezt az úgynevezett feketelistát tartalmazza a törvényjavaslat melléklete, amely többek között kiemeli a minőségi jelzés jogosulatlan feltüntetését, a csalogató reklámot vagy a szerkesztői tartalomnak álcázott reklámot, a piramiselvre épülő eladásösztönző rendszer létrehozását, működtetését vagy pedig annak valótlan állítását, hogy az áru alkalmas betegségek gyógyítására.

A közösségi jog a teljes harmonizáció igényével fellépve megtiltja mindazoknak a rendelkezésen túlmutató nemzeti jogszabályoknak a létét és alkalmazását, amelyek lényegében a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok általános tilalmának konkrét élethelyzetekre való kimondását jelentik. Így az irányelv átültetésével összefüggő jogalkotási kötelezettség nagyobb részét az irányelvvel párhuzamos, annál részletezőbb, a nem megengedett belső jogi rendelkezések hatályon kívül helyezése, illetve megfelelő átalakítása teszi ki.

Az ilyen szabályok hatályon kívül helyezése azonban korántsem azt jelenti, hogy az általuk tiltott magatartások a jövőben megengedhetők volnának. Itt arról van szó, hogy az ezekkel szembeni fellépés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat általános tilalma, illetve adott esetben a törvény ennél részletesebb rendelkezései alapján történhet. Míg az irányelv átvétele során az anyagi jogi szabályozás terén gyakorlatilag nincs mozgásterünk, addig a nemzeti jogi sajátosságokat figyelembe véve szabadabban lehet meghatározni az eljárási kérdéseket, hatósági jogköröket.

A törvényjavaslat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén lefolytatandó eljárást több hatóság között osztja meg. Így a törvény végrehajtásának ellenőrzésében alapvetően a Fogyasztóvédelmi Hatóság, a pénzügyi és biztosítási területen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete lát el hatósági feladatot, a versenyt érdemben érintő ügyek pedig a Gazdasági Versenyhivatalhoz tartoznak. Emellett létre kell hozni a törvény szerint olyan ügyfélszolgálati központot, amely a fogyasztókat eligazítja a hatósági eljárásokat illetően. Ez utóbbi kötelezettségről a fogyasztóvédelmi törvény módosítása rendelkezik.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat amellett, hogy teljes harmonizációt valósít meg az Európai Unió irányelvével, biztosítja a fogyasztók védelmét a tisztességtelen kereskedelmi magatartással szemben, ezenfelül elősegíti a vállalkozások számára a belső piaci előnyök egységes versenyfeltételek melletti kihasználását. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/5451. számú törvényjavaslatot megvitatni és jobbító szándékú javaslataikat megtenni szíveskedjenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu