DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szeretnék a vezérszónoki felszólalásokhoz kapcsolódva szólni, természetesen, de néhány gondolatot, ha megengednek, szeretnék megosztani önökkel általánosságban is azzal kapcsolatban, ami itt elhangzott például a piac és az állami szabályozás szerepéről.
Egyetértek Hankó Faragó Miklóssal és Almássy Kornéllal is abban, hogy nagyon fontos a verseny, nagyon fontos a piac, és valóban nem kevésbé fontos a fogyasztók védelme hatósági oldalról. De meggyőződésem nekem is, hogy a verseny tudja elsősorban elérni azt, hogy - ahogy Koszorús úr és Almássy úr is említette - el tudjunk jutni egy, a nálunk fejlettebb piacgazdaságú országokban tapasztalt morális állapothoz, ami a gazdaságban és az élet más területein is jellemző. Azt gondolom, ezt tényleg elsősorban a tisztességes verseny tudja elérni, hiszen a túlzott állami szabályozásról, annak anomáliáiról az elmúlt évtizedekből, a rendszerváltás előtti időkből sajnos, vannak tapasztalataink, és azt hiszem, a versenyre vonatkozólag sincsen senkinek olyan elképzelése, hogy bármit megold. Viszont valóban nincs jobb módszer arra, hogy a fogyasztók valóban fogyasztókká váljanak.
Nem a versenyt, hanem a tisztességtelen versenyt és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot kell valóban - ahogy Almássy képviselő úr fogalmazta - visszaszorítani. Ez a törvényjavaslatnak, illetve az európai uniós irányelvnek is a célja, hiszen az európai uniós irányelv azt mondja, hogy elsősorban azért kell a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot egységesen európai uniós szinten szabályozni, mert a nemzetállamokban sokszor az, hogy az áru és szolgáltatás szabad mozgását - ami az Európai Unió egyik alapelve, és az Európai Gazdasági Közösség egyik alapelve is volt mindig is - korlátozzák mondvacsinált okoknál fogva úgy, hogy nem tisztességesen szabályozták a fogyasztók védelmét, gyakran csak egy hivatkozási alap volt.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ezért előrelépés ez az egységes szabályozás; és ez a bizonyos maximum harmonizáció, amit Bagi képviselő úr említett, hogy mi eminens tanulóként próbáljuk a magunkévá tenni: nem erről van szó, képviselő úr, hanem ez egy kötelezettség. Az Európai Unió valamennyi tagországának kötelessége, hogy ezt a bizonyos irányelvet ezzel az úgynevezett maximum harmonizációval a saját jogrendjébe iktassa. De azt gondolom, nem is rossz ez, hogy így van, hiszen ez a maximum harmonizáció azt jelenti, hogy az eddig elért legmagasabb fogyasztóvédelmi szintet iktattuk be a saját törvényalkotásunkba.
Előkerült még egy téma általánosságban. Az egyértelmű, hogy mi a hatósági utat választottuk a bírósági úttal szemben a szankciókat illetően. Azt hiszem, nem is hangzott el vita ezzel kapcsolatban. Azzal kapcsolatban már igen, hogy ez a bizonyos három hatóság, amelyik a szankcionáló eljárást lefolytatja, valóban szükséges-e, hogy szerepeljen a törvényben, vagy egy másfajta megoldás lenne jó. Egyébként a törvény általános és részletes indokolásában is elolvasható, hogy miért volt szükség erre a fajta szabályozásra. Elsősorban azért - és nem mennék bele a részletekbe -, mert mind a Versenyhivatalnak, mind a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egy nagyon kifinomult és eddig nagyon jól bevált szankciórendszere van, ami egyébként nagyon komoly szankciókkal is járt. Az elmúlt időszakban csúcsokat döngettek, hál' istennek, például a Versenyhivatal által kivetett bírságok, de a PSZÁF-nál is hasonló a tendencia. Úgy gondoljuk, hogy részben ezeknek a területeknek a sajátosságai miatt, részben pedig a kialakult nagyon jó működési rendszere és szankcionáló képessége miatt ennek a két szervezetnek mindenképpen helye van a természetesen általános szankcionálást végző fogyasztóvédelmi hivatal mellett ebben a munkában, mármint hogy a fogyasztók érdekvédelme a leginkább megvalósuljon a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot illetően.
Említette Molnár képviselő úr, hogy más területeken is, például az egészségügyben is érdemes volna a fogyasztók védelmére nagyobb hangsúlyt helyezni. Én úgy gondolom, hogy ebben teljesen igaza van, ezért azt gondolom, bár ő nem említette, nyilván örömmel üdvözli ő is és mások is, hogy sikerült az egészségügyi kormányzatnak az elmúlt időkben az Egészségbiztosítási Felügyeletet létrehozni, amelynek fő célja egyébként pont az, hogy a biztosítottak érdekvédelmét ellássa.
Ezen néhány gondolat után, amelyet a törvényjavaslattal kapcsolatban szerettem volna megfogalmazni, most mint leköszönő államtitkár - ma a leköszönések napja van, miniszter és államtitkár kollégám a Környezetvédelmi Minisztérium részéről is megtette ezt, én is meg szeretném tenni - szeretném megköszönni az Országgyűlésnek, a képviselő hölgyeknek és uraknak az eddigi munkát, nagyon sok érdemi és nagyon tisztességes vitában volt részem, sokat tanultam belőle, köszönöm szépen, és kívánok önöknek további sikereket.
Köszönöm. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés