MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztásvédelem meglehetősen fontos és központi témája lett az utóbbi hónapokban, években társadalmunknak. De gondoljunk bele abba: a Klondike aranyásói vagyonokat adtak egy három hónapos büdös tojásért. Milyen volt akkor a fogyasztásvédelem helyzete, milyen volt akkor a fogyasztó helyzete? Egy kicsit más.

De arról is kapunk hírt, hogy a mai Amerikában egy rajzszöges dobozra még azt is rá kell írni, hogy ne edd meg. Mert ha megeszi, a gyártót fogják elmarasztalni. Két véglet; ugyanaz a társadalom és két véglet. Nálunk, itt Magyarországon húsz évvel ezelőtt meglehetősen más volt a fogyasztásvédelem tartalma, mint ma. És azt hiszem, most az Európai Unióban egy kicsit tisztul, és az amerikai két szélsőség között egy olyan irányba halad, amit nagyon meg kell fontolni, hogy hogyan vezetünk be, hogyan alakítunk át, mert ezzel a társadalmunk komfortérzetét nagyban fogjuk tudni befolyásolni.

Kétségtelen, hogy jó irányba halad, hiszen a civil szervezetek erős nyomása afelé viszi a törvényhozást, hogy minden védelmet biztosítson a fogyasztóknak, és ez a védelem ma már nem olyan, mint Klondike-ban, ahol ha nem voltak elégedettek a kereskedővel, hát lelőtték, hanem oly mértékben, hogy ha valamely kereskedő tisztességtelen magatartást tanúsít, szépen, lassan, biztonságosan, de egyre több rendszabállyal meg lehet fogni.

Nézzük azért pontosan, hogy milyen problémák is vannak minden pozitívum mellett. Ha külön nézünk bizonyos területeket, azért lehet látni: nem biztos, hogy csak a törvény az, ami ezt a helyzetet feloldja, mert nem lehet törvényt állítani minden számla mellé; nem lehet rendőrt állítani minden bűnöző mellé sem, minden számla mellé sem törvényt.

Ha azt nézzük, hogy például a közlekedésben milyen morális szabályok vannak más országokban, más európai országokban, akkor azt lehet látni, hogy bizony vannak még itt problémák. Hiszen ha egy vonat 15-20-25 percet késik Nyugaton, vagy akár Japánban, bizonyos részét a menetjegynek visszatérítik. Vannak erőlködések, vannak próbálkozások nálunk is, hogy igen, akkor az Intercitynél a helyjegy visszaváltható. De kérdem azt, ha késik negyedórát egy Intercity, már mindenki rohan, mert elkésett onnan, ahova ígérkezett, lemegy-e a pénztárba, hogy visszaváltsa a jegyet úgy, hogy beáll egy hosszú sor végére. Lehetetlen helyzet! Ugyanakkor azt lehet látni, hogy Nyugaton esetleg a kalauz végigmegy és visszafizeti. De nálunk? Amikor tele van a vonat, a kalauz egy kocsin nem ér végig. Lehet ide törvényt állítani, tisztelt Ház? Nem lehet törvényt állítani. Ez egy olyan morális alapvetés, hogy ezt a problémát meg kell oldani, amit valamilyen módon bele kell sugallni, bele kell sulykolni a MÁV illetékeseibe.

De ne csak a MÁV-ról beszéljünk, beszéljünk mondjuk, a BKV-ról, hiszen az az egyik legnagyobb helyi közlekedési vállalat.

(10.30)

Ha idejövet leszállok a Nyugatiban a vonatról, és nem váltom vissza a helyjegyet, mert késett, egy megállót eljövök idáig a Parlamentig, az 280 forintos jegyembe kerül. De ha fölszállok és elmegyek vele a végállomásra, az is 280 forintos jegybe kerül. Hol arányos a szolgáltatás a bérrel? Sehol nem arányos. Természetesen azt nem lehet elvárni a BKV-tól sem, hogy minden megállóban ott legyen valaki, aki ellenőrzi, hogy én most szálltam föl, és hol szálltam le. Nem lehet ide sem törvényt állítani. De valahol morális kötelezettsége kell hogy legyen a BKV-nak, hogy ezzel a problémával foglalkozzon, és valamilyen megoldást találjon rá.

De továbbmehetünk, mondjuk, a mobilszolgáltatókra, vezetékes telefonszolgáltatókra. Számtalan olyan problémát hallani, hogy valaki befizette a számláját, rosszul könyvelték. És eddig nincs is semmi baj, hiszen ha 50-100 ezer, több százezer fogyasztó vagy ügyfél van egy szolgáltatónál, hogy ne fordulhatna elő, hogy egy összeget rossz helyre könyvelnek. Ámde ha kikapcsolják a szolgáltatást, kikapcsolják a telefont, abban az esetben jogosan háborodik föl a fogyasztó, hogy őt sérelem érte, és kérem, hol van a védelem. Ide se lehet törvényt állítani, itt is morális alapvetés hiányzik, hogy ezeknek a szolgáltatóknak a vezetése ne azt mondja, hogy fizet, nem fizet, és akkor bekapcsolva hagyom vagy kikapcsolom. Nézze meg, esetleg öt éven keresztül, tíz éven keresztül folyamatosan fizetett, ha most nem fizet, miért nem fizet, milyen mechanizmust lehet abba beépíteni, hogy egyszer vagy kétszer jelezzék, hogy nem érkezett meg a pénz. Ez nem feltétlenül törvényi kérdés, ez hozzáállás kérdése, és nem is feltétlenül pénzkérdés.

De lehetne mondani még a biztosítókat és a bankokat is, amelyek nagyon sok esetben visszaélnek az erőfölényükkel. Visszaélnek, hiszen egy nagy szervezet áll szemben egy darab kisfogyasztóval, aki elég nehezen tudja érvényesíteni a saját igazát vagy saját vélt igazát. Nagyon sokszor hallani biztosítóktól, bankoktól, hogy felvesznek ennyi és annyi problémás ügyet, és ennek a megoldása olyan, hogy 10-20 százalék az, ami jogos, a többi jogtalan. De itt fölvetődik az is, hogy a bank vagy a biztosító vagy bármilyen nagy szolgáltató saját maga ellenőrzi és dönti el, hogy jogos a sérelem vagy nem jogos. Nem független szervezet dönti el. Épp ezért, mivel ideérünk, hogy hol van a független szervezet, van a fogyasztóvédelemben független szervezet, mégpedig rengeteg erős civil szervezet létezik ma Magyarországon. Lehet talán azt mondani, hogy ez az a téma, ahol a legtöbb civil szervezet van, a legtöbb jól működő és erősen működő civil szervezet van. Ezért mindenképpen arra kell figyelni, hogy ezek a szervezetek a saját működésükkel, a saját véleményükkel, a saját elvárásaikkal befolyásolják a gazdaság szereplőit, állítsanak mércét, állítsanak erkölcsi mércét, hogy mit szabad, mit nem lehet. Hiszen mi itt mindenre nem tudunk törvényt hozni, de ha a társadalomnak vannak világos, kristálytiszta elvárásai, azok előbb-utóbb befolyásolni fogják a gazdaság szereplőit is.

A tisztességtelen verseny törvénye mellett lévő listát, már a múltkor mondtam, hogy én nagyon rövidnek érzem, hiszen ennél lényegesen több problémás helyzet van, de legalább ez benne van egy törvényben, ismételten azt gondolom, hogy a civil szervezeteknek feladatuk, sőt joguk, hogy ezt a rövid listát hosszabbra egészítsék ki. Természetes, hogy a következő pontok, a 32., 35., 45., 95. pontok nem lesznek törvényerejűek, de erkölcsi mércét fognak adni a gazdaság szereplőinek, és ezt az elvárást ha nem is jogszerűen, de társadalmi igény szintjén már meg lehet tenni nekünk is, hogy ezt várjuk el akár a fogyasztóvédelmi bizottság keretein belül, akár azon kívül a gazdaság szereplőitől. Ebben az esetben nagyon remélhető, hogy fog a közmorál javulni, fog a fogyasztóvédelem helyzete javulni, aminek része lesz az, hogy ezt a törvényt meghozzuk, szükséges hozzá ez a törvény; szükséges, de nem elégséges.

Itt egyetlen problémával szembesülünk, amit képviselőtársaimtól is hallottam: hogy ma Magyarországon civil szervezetet 10 fő hozhat létre. Létrehozza, a cégbíróság bejegyzi, működik. Ugyanakkor ebben a törvényben két év működés és 50 fő van leírva. És máshol is találkozunk ilyennel, hogy két év, 50 fő, fogyasztóvédelemben. Messzemenően rossznak tartjuk ezt a hozzáállást. Miért kéne itt 50 fő egy civil szervezethez, amikor máshol nem kell? Miért kéne itt két év működés, amikor ha a cégbíróság bejegyzi, akkor már abban a pillanatban működőképes? Rendben van, lehet azt mondani, hogy bizonyos szituációkban, bizonyos pályázatoknál szigorító előírásokat teszünk, de ez nem a törvény szerepe. Ha ezzel a módosítással a civil szervezeteket jobban helyzetbe tudjuk hozni, ez valamennyiünk és az ügy előnyére fog válni.

Kérem tisztelettel képviselőtársaimat, fontolják ezt meg. Még egyszer mondom, ez nem az én ötletem, többi képviselőtársamtól hallottam, plagizáltam, ha úgy tetszik, de én inkább úgy állnék hozzá, legyen ez közös véleményünk, legyen ez a közös módosításunk, és ezzel ez a törvény valóban pozitív előrelépés lesz.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu