DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Baráth Etele képviselőtársamhoz szólnék, illetve folytatnám a hozzászólásomat. Nagyszerű, hogy Taszár az, ahol valóban leszállnak a repülők, és ott pakolnák át a kamionokat - mi nem gondoltuk, hogy a kaposvári főtéren lenne ez a leszállópálya.
Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy ezt sem támogatta sem az előterjesztő, sem a bizottságok. Tehát az írásban ez így szerepel, ezek sajnos nem elfogadott dolgok. Másrészt pedig ön is említette, hogy kínkeservesen jutottak le Zalaegerszegről Pécsre. Ma is kínkeservvel jutnak el az emberek az M7-estől a somogyi aprófalvakba. Erről szól a dolog, és mi ezért emeltük föl a hangunkat. Amennyiben Kaposvárt régióközponttá tesszük, akkor nyilván a fejlődése megindulhat, és Kaposváron keresztül a horvát határig tartó gyorsforgalmi úttal feltárjuk az egész településrendszert, mindazt, ami előttünk áll.
A másik kérdés, ahol szintén kudarcot vallottunk, az pedig a legvastagabb része az ajánlásnak, a kerékpárutak, ahol a kormánypárti képviselőtársaim három javaslatot adtak be, mi magunk pedig még hármat: Gyenesei képviselőtársam, Mátrai képviselő asszony, illetve Szászfalvi képviselő úr, és egyiket sem támogatta a kormány. Ezek olyan, tényleg apró beruházások lennének a terv egészét tekintve, hogy legalább a reményt tartsuk fönn az emberekben, hogy ezek az aprófalvas települések legalább abban reménykedjenek, hogy valakik egyszer kinyitják rájuk az ajtót.
(22.40)
Erről volt szó ezekben a módosító indítványokban. Sajnos, a kormány egyiket sem volt hajlandó támogatni, úgyhogy nem is tudom, hogy hova kapcsolódjunk a végszavazás előtt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés