DR. VAS JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérve, Szili Katalin házelnök asszony javaslatával a Magyar Demokrata Fórum egyetért. Bár szeretnénk azt megmondani, és emlékeztetni a tisztelt képviselőtársamat, hogy akkor, amikor ez az ominózus polémia kialakult, hogy hova épüljön radar, hova ne épüljön radar, az akkori döntéshozóknak azt kellett mérlegelni, hogy határainktól 50 kilométerre bombáztak egy másik országot, amit addig el nem lehetett képzelni.
Ezért úgy gondoljuk, hogy meg kell tenni azt az átjárhatóságot, hogy ami tényleg kiemelten fontos Magyarország számára, ezekre igenis lehessen építeni radarokat. Ennek a kormánynak a felelőssége az, hogy nem tudja eldönteni, a NATO-nál vállalt kötelezettségeit és az Európai Unió által vállalt kötelezettségeit nem tudja szinkronba hozni. Így mind a civileknek jogos a félelmük, hogy mivel nincsen a Natura 2000 jogszabályban meg a lehetőség, hogy expressis verbis megmondják, hogy hol tilos építkezni és hol lehet, hogy kibúvókat keres a kormányzat olyan beruházások megvalósítására, amit egyébként ez a jogszabály nem tesz lehetővé.
Mi úgy gondoljuk, hogy ez a jogszabály jelen formájában nem alkalmas arra, hogy ezeket a kétségeket eloszlassa a civil társadalom tekintetében. Ezért javasoljuk, hogy ezt a részt dolgozzák át, adjanak lehetőséget arra, hogy egyértelműen mindenki számára világos legyen, és ne egy olyan jogszabálytervezetben, ahol egy A/4-es papíron föl van sorolva az, hogy ez a Natura 2000, ez az ökológiai folyosó, ez a honvédelmi övezet, mert mi úgy gondoljuk, hogy amennyiben a nyilvántartások jelen pillanatban áttekinthetetlenek, nem pontosak, nem precízek, abban az esetben van félelem az emberek részéről, hogy nem lesznek a jogszabályok maradéktalanul betartva.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés