PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr. Megnyugtató a válasza, annál is inkább, mert holnap a sportbizottság újfent a Paralimpiai Bizottság, illetve az Olimpiai Bizottság beszámolóját hallgatja meg a pekingi felkészüléssel kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy Görögországban jóval kevesebb pénzre volt szükség, hisz közel volt Athén, Pekingbe pedig jóval távolabbra kell utazni a versenyzőinknek, még azzal együtt is, hogyha jóval kevesebb versenyző vesz részt.

Hadd mondjam el, hogy nagyon sok olyan kvalifikációs verseny volt a Távol-Keleten, amihez szükség volt erre a 660 millió forintra, amit a miniszterelnök úr tavaly ígért meg. Remélem, hogy a sajtó ezúttal erre is oda fog figyelni, hogy megvan a felkészülésre szánt pénz, úgy ítélem meg, hogy az olimpiai felkészülés jól sikeredett, meg vagyok győződve, hogy sportolóink jól fognak szerepelni az olimpián, és ha volt is előtte nagy purparlé és nagy hercehurca a pénz körül, az olimpián jól szerepelünk, és azt hiszem, ez utólagosan is majd egy kicsit enyhítené a mostani fájdalmait akár az Olimpiai Bizottságnak, akár a kormánynak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu