DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyébként is elég bőséges felszólalási időmből nem sokat venne el az, ha személy szerint, illetőleg név szerint köszönteném a jelen levő képviselőtársaimat, hogy a rádióhallgatók is lássák (Dr. Avarkeszi Dezső: Hallják...), illetőleg hallják, hogy néhány elszánt képviselő részt vesz egy ilyen lényeges vitában.

Egyetértve a miniszter úr expozéjában, illetőleg az expozéja előtt tett megjegyzéssel, miszerint igen jelentős és sokakat érintő életviszonyokat szabályoz a most előttünk álló három törvényjavaslat, nevezetesen a polgári perrendtartásról, a bírósági végrehajtásról, valamint az egyes közjegyzői nem peres eljárásokról szóló törvényjavaslat, elöljáróban szeretném leszögezni azt, hogy már egyáltalán annak is örülünk, hogy érdemi, tényleges társadalmi viszonyokat szabályozó törvényjavaslatokkal találkozunk, mert a 2008. évi tavaszi ülésszak alatt alig tárgyalt ilyet a tisztelt Ház. Ez azt jelenti, hogy a kormány eddig úgy tett, mintha dolgozott volna, most már talán ténylegesen is végzi a dolgát. Bár ismét csak kapkodás lesz belőle, hiszen ismereteink szerint a tavaszi ülésszakból már egy hónap sincs hátra. Ilyen rövid idő alatt nagy horderejű törvényeket már meg sem lehet tárgyalni.

Ami a beterjesztett törvényjavaslat alapgondolatát, illetve koncepcióját illeti - nevezetesen az eljárások gyorsítása, a jogérvényesítés hatékonyabbá tétele, az igazságszolgáltatás időszerűsége, a jogviták elintézésének időtartama, és hogy mindezek a jogkeresők számára érzékelhető módon javuljanak -, egyetértünk.

(14.30)

Fontos az, hogy a jogbiztonság érvényesüljön, amelynek egy időszerűen, hatékonyan, szakszerűen és nem utolsósorban ügyfélbarát módon működő igazságszolgáltatás lehet az alapja.

Azt csupán csak megjegyezni kívánjuk, hogy a kormányprogram átfogó kodifikációról szólt, ezzel szemben annak vagyunk tanúi, hogy jelentősebb törvényeink - az előttünk fekvő polgári perrendtartás is - toldozgatással-foltozgatással próbál lépést tartani a kialakult életviszonyokkal. Megállapítjuk tehát, hogy a kormány - ellentétben az előttem szóló MSZP-s képviselőtársammal - ezen a téren sem tartotta be ígéretét, már ami a jogszabályalkotást illeti. Valóban elemi igénye a jogkereső állampolgároknak a gyors és szakszerű ügyintézés, és ennek a feltételnek a beterjesztett jogszabályok többé-kevésbé próbálnak eleget tenni.

Mindhárom beterjesztett törvényben nyomon követhető a kor követelményeihez való alkalmazkodás, így az elektronikus úton történő ügyintézés mind a bírósági, mind a végrehajtói, mind a közjegyzői eljárásban.

Tisztelt Ház! Sajnos, a törvény alkalmazásának sem személyi, sem tárgyi, sem technikai feltételei nem adottak jelenleg. Itt szeretném idézni Gatter Lászlónak, a Fővárosi Bíróság elnökének az elmúlt hónapban megtartott összbírói értekezleten elhangzott idevonatkozó megállapításait. A Fővárosi Bíróság elnöke szerint több bíróra, titkárra, fogalmazóra és tisztviselőre volna szükség ahhoz, hogy az eljárások felgyorsuljanak. Ám miközben létszámnövelés lenne indokolt, tavaly például 21 fővel csökkent a Fővárosi Bíróság dolgozóinak száma.

A cégbíróságokon július 1-jével bevezetendő egyórás bejegyzési határidő alkalmazásának sem a törvényi, sem a technikai feltételei nem állnak fenn, és hogy ez valóban működőképes legyen, ahhoz további jogszabályalkotás kéretik. Ugyanis nem született meg például az elektronikus tértivevényről szóló törvény. Ha nincs elektronikus tértivevény, akkor a határidők igazolása lehetetlen.

A technikai feltételek hiánya vonatkozásában példaként hozható fel - szintén elnök úrtól idézem - a cégbejegyzés körében, hogy a cég azonnali bejegyezhetőségéhez rögtön adószámot és statisztikai számot kell kapnia a cégbíróságnak egy elektronikus rendszeren keresztül. Ez a rendszer jelenleg sem működik megnyugtató módon, s ebből következik, ha egy napra leáll az adószámnak a cégbírósághoz való érkezése, akkor semmilyen módon nem tudják tartani az egyórás határidőt. Ezen túlmenően a bíróságok számítógéppel való felszereltsége is kívánnivalót hagy maga után, hiszen 6-7 éves elavult számítógéppel rendelkezik bíróságaink nagy része. Egyes bíróságoknak nemcsak a számítógépparkja, hanem maga az épülete is elavult, s néhány helyen - például választókörzetemben, Debrecenben - olyan az épület állapota, ami már nemcsak az ítélkezés tekintélyét rombolja, hanem a jogkeresők és a jogalkalmazók életét is veszélyezteti.

Ez a példa csak arra utal, hogy az elhatározott szándék és a tényleges valóság között micsoda űr tátong. Ahhoz, hogy a most előttünk lévő törvényekben foglaltak a gyakorlatban alkalmazhatók legyenek, jelentős költségvetési támogatásra lenne szükségük a bíróságoknak.

Tisztelt Ház! A beterjesztett törvényjavaslatokban foglaltak némely vonatkozásban érthetetlenek számunkra, így például az is, hogy miért kell a bíróságoktól a közjegyzőkhöz telepíteni a meghatalmazások országos elektronikus nyilvántartását. Úgy véljük, emögött is az áll, hogy nincs költségvetési fedezet a számítógépes hálózat kiépítésére.

Véleményünk szerint az előzetes bizonyítás, valamint a szakértő kirendelésének közjegyzői nem peres eljárásba történő utalása szintén költségvetési megfontolásokon alapszik. Erre utal az egyes közjegyzői nem peres eljárásokról szóló törvényjavaslat általános indoklása, amely szerint a közjegyzői eljárásban ma sem biztosított költségkedvezmény, és a javaslat sem ad lehetőséget költségmentességre, valamint költségfeljegyzésre, azaz így a javaslatnak ezért költségvetési kihatása nincs. Tehát a jogkereső állampolgároknak kell a zsebükbe nyúlniuk.

Tisztelt Ház! Ahhoz, hogy valóban érvényesülhessenek e három törvényjavaslatban megfogalmazott célok, azaz az igazságszolgáltatás időszerűsége, mindenképpen szükség van arra, hogy a kormány a bíróságokat nagyobb költségvetési támogatásban részesítse, teremtse meg a jogalkalmazás korszerű feltételeit.

A törvényjavaslatok egyes elemeivel kapcsolatos konkrét további észrevételeinket egyrészt a részletes vitában fejtjük ki, másrészt néhány módosító javaslatot is be fogunk nyújtani. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslatok alapvető céljával egyetértünk, azokat támogatni fogjuk, figyelemmel majd az általunk benyújtandó módosító javaslatokra is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu