DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Én is csatlakozom Gógl Árpád úr szomorúságához két okból. Egyrészt azért, próbáljunk meg ne csúszkálni, amikor ilyen icipici körben vagyunk, legalább akkor ne csúszkáljunk! Tehát a magántőke persze azért nem jön, mert önök vagy az önök mögött állók, mellett vagy előtt állók azt mondták nekik, hogy mindent vissza fognak csinálni. Tehát nincs az a magánbefektető, aki azzal számol, hogy az ország legalább felét képviselő ellenzéki párt azzal köszönti őket, hogy rendben van, hogy ugyan ebbe az országba behoznak tőkét azért, hogy valami az egészségügyben történjék, de ők meg gondoskodnak arról, hogy nem lesz itt maradásuk. Ezért gondolkodik a magántőke részben azért, hogy bejöjjön, másik részben meg azért, mert a Szocialista Párt meg azt forrta ki magából, hogy társasági formában teszik lehetetlenné, úgyszólván lehetetlenné a magánbefektetők rendelkezési jogát.
Tehát itt nem arról van szó, hogy mi egy unalmas ország lettünk, akik a magánbefektetők érdeklődését nem tudjuk felkelteni, hanem arról van szó, és Tatai-Tóth úrnak végképp nem személyes sértésnek gondoltam, a politikai taktikázás eufemisztikusan jelenti általában a politikai gyávaságot, és én fönntartom, hogy itt erről van szó. Taktikailag a lépés lehetett helyes, de ne induljunk ki abból, hogy sikertelen, eredménytelen várakozások voltak a magánbefektetővel szemben.
Ezért alaposan megtettek mindent a Fidesz képviselői, hogy ez így alakuljon. Azt gondolom, hogy a felelősségükkel nem most, esetleg néhány év múlva kell majd elszámolniuk a magyar társadalom irányában. Ez meggyőződésem.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés