DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Az elmúlt két hónap során a miniszterelnök úr számos egyértelmű nyilatkozatban tett hitet a villamosenergia-piac újraszabályozásának szükségessége mellett. Ezen nyilatkozatok alapvetően a Magyar Energia Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal és a Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont által készített tanulmányokra, valamint a Magyar Nemzeti Bank mindezeket erősítő többszöri állásfoglalására alapozódtak. A három tanulmány egybehangzóan az importverseny korlátainak megszüntetését, a piacot torzító htm-ek felbontását, a villamosenergia-aukciókra vonatkozó kérdések újraszabályozását, a Mavirnak az MVM-től történő leválasztását és általában az MVM domináns helyzetének korlátok közé szorítását szorgalmazták. Mindezt a miniszterelnök úr egyértelműen magáévá tette, s az elvek gyakorlatba történő átültetését többször is deklarálta annak ellenére, hogy jelentős szakmai és politikai ellenállásba ütközött ezen elképzeléseinek puszta bejelentéseivel is.
A miniszterelnöki koncepció megvalósítása bizonyos személyi és szervezeti változtatások megvalósítását teszi szükségessé. Ennek tudható be, hogy az MVM élén személyi változások történtek. Ugyanakkor még csak előjeleit sem lehet érzékelni annak, hogy a valószínűsített és többször bejelentett szervezeti változtatásokra a villamosenergia-törvény megfelelő módosításával a közeljövőben sor kerülne. Ezáltal előállt egy, a szakma számára rendkívül bizonytalan és némileg zavaros helyzet, mert senki nem tudja, hogy a személycseréken túl a versenypiac tényleges újraszabályozását jelentő jogszabály-változtatási lépésekre vajon tényleg sor kerül-e vagy sem.
Kérdezem ezért miniszter úrtól, hogy a villamosenergia-piac szereplőinek, a szakmának, de az egész magyar gazdaságnak is kell-e, s ha igen, milyen tényleges jogszabályi változtatások megtételével számolnia az elkövetkező időszakban ezen az alapvető fontosságú területen. Amennyiben pedig a nyilatkozatok ellenére ilyennel mégsem kell számolnunk, úgy annak egyértelmű bejelentése mikorra várható?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés