ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az 1990-es évek meghatározó folyamatai sajnos mind a mai napig megosztják társadalmunkat. A rendszerváltás része volt a hajdani mezőgazdasági termelőszövetkezetek felszámolása, amely az alapvetően agrárbeállítottságú Békés megyében sem volt mindenhol problémamentes.
A jelenleg 1100 lakosú Bélmegyer életében és fejlődésében is meghatározó volt a termelőszövetkezet, amelynek felszámolásakor a lakosság jelentős részét érte méltánytalanság. Az említett szövetkezet felszámolását annak idején az Investor Rt. kezdte meg, majd a Kerszi Rt. fejezte be. Sajnos, mire a szövetkezeti vagyon nevesítésével foglalkozó törvény életbe lépett volna, a bélmegyeri termelőszövetkezetet felszámolták, így a tagok vagyonrészarányban történő kártalanítása nem történt meg, miután az átmeneti törvény következetesen működő szövetkezetekről beszélt, további segítséget az érintettek pedig már csak úgy kaphattak volna, ha a fentiekben említett átmeneti törvény rendelkezése alá estek volna.
Az elkeseredett gazdálkodók problémájával nemrég írásbeli kérdéssel fordultam a miniszter úrhoz. Válaszából kiderült, hogy a bélmegyerihez hasonló esetekben - bár nem volt törvényes lehetőség a vagyonnevesítésre - a tagokat mindenképpen méltánytalanság érte.
A hazánkban ilyen módon károsult egykori termelőszövetkezeti tagok számára vonatkozóan sajnos a minisztériumnak nincs adata. Mindenképpen indokoltnak tartom, hogy 16 évvel a felszámolás után legalább felmérjék a károsultak körét, és megvizsgálják az esetleges kártalanítás lehetőségét is.
Tisztelt Államtitkár Úr! Maradhat-e egy minden érintett által ismert méltánytalanság évekig szőnyeg alá söpörve? Milyen lehetőségei vannak a kormánynak az állampolgárokat a szövetkezetek felszámolásakor ért méltánytalanságok orvoslására?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés