KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A miniszter úr avval kezdte a napirend előtti hozzászólását, hogy ezekben a napokban a Magyar Honvédséget ünnepeljük. Valóban így van, hiszen a múlt héten, 16-án került sor a Magyar Honvédség 160. évfordulójára, illetve holnap lesz a honvédelem napja, amely 1992 óta, az Antall-kormány határozatának értelmében Budavár visszafoglalásának, 1849. május 21-ének emlékére a honvédelem napjává változott.

Valamennyi közösség számára a legkisebbtől a legnagyobbig, a családtól a lakóközösségekig vagy magának a társadalomnak is nagyon fontosak ezek az ünnepségek és ezek a megemlékezések. Különösen fontos ez a honvédség számára, amely zárt keretek között működik, és a társadalom, amióta megszűnt a sorkatonai szolgálat, nem eleget tud, nem eleget beszél erről a jelentős intézményről, hiszen természetesnek tartják, hogy a megújult honvédség a feladatát tisztességgel és becsülettel látja el.

Azt gondolom, a miniszter úr hozzászólásában két kulcsszó is elhangzott. Az egyik a kompromisszum. A kompromisszum, amely ebben a kérdésben, ahogy a miniszter úr is mondta, megvan a parlamenten belül, ami azt jelenti, hogy a jelentősebb kérdésekben tudunk közösen dönteni, hiszen döntő többségében kétharmados törvényekről van szó, ami nem azt jelenti, hogy nincsenek viták, nincsenek nézetkülönbségek, de például 2004-ben a sorkatonai szolgálat eltörlésénél valóban kompromisszum volt. A másik a honvédség feltételeinek a megteremtése. Ez természetesen a költségvetésben kell hogy jelentkezzen, de úgy gondolom, más munkában is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Befejezésül kívánok a Magyar Honvédség valamennyi szerződéses és hivatásos katonájának erőt, egészséget, sok katonaszerencsét.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu