KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! A kérdésem arra is vonatkozott, hogy amikor tulajdonképpen az állampolgárok, a szolgáltató cégek keresik majd a kapcsolatot a kormánnyal, illetve akkor, amikor például az ágazat érdekében vagy akár szélesebb körben szeretnék ezt a technológiát és az ehhez kapcsolódó szabályozást fejleszteni, európanizálni, akkor kihez kell fordulniuk. Úgyhogy engedje meg, hogy megkérdezzem, ki terjeszti majd be a parlament elé az informatikai tárgyú, illetve a hírközlési tárgyú törvényeket, kihez tartozik az információs szabadság, kihez tartozik a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, illetve hogy valóban jó-e szétválasztani a távközlést és az informatikát, még akkor is, ha valamilyen koordinációval aztán mégis egyesítjük.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu