DR. SIMON MIKLÓS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság a tegnapi ülésén - úgy, ahogy hallottuk Keleti úrtól - megtárgyalta a napirenden levő, a közalkalmazottak jogállásáról szóló '92. évi törvény módosítását célzó javaslatot, és fideszes, kereszténydemokrata képviselőtársaimmal nem támogattuk, az általános vitára alkalmatlannak tartottuk ezt az előterjesztést.

Összességében a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslat szerint a tervezett módosítást nem tartjuk aktuálisnak helyenkénti, az alapkérdéseket is érintő következetlensége, kidolgozatlansága és főként és elsődlegesen a témát érintő kormányzati koncepciótlansága, végül, de nem utolsósorban pénzügyi megalapozatlansága miatt. A törvényt ugyanis legutóbb 2007. december 10-ei ülésén módosította a parlament a 2007. évi CLXXIX. számú törvénnyel. És lassan már a jogalkalmazás terén követhetetlenek azok a változások, amelyek az elmúlt évben a többszöri módosítás okán kerültek be a törvénybe, és a mai nap is hatályosak. A javaslat egyik sajátossága a következetlenség, amely abban is megnyilvánul, hogy egyes jogintézményeket a korábbinál sokkal részletesebben tervez szabályozni, bemerevítve ezzel a jogalkalmazást is. Más alapvető kérdéseket viszont az általános jogelvekkel ellentétesen tervez, és csak az általánosság szintjén történik ennek megindokolása.

Ezt a helyzetet úgy szokták minősíteni, hogy nem koherensek a javaslat szabályai. Ilyen a gyakornoki rendszer részletesebb szabályozástervezete, valamint a minősítési rendszer részletezése, annak ellenére, hogy szerintem egyik sem kardinális kérdés napjainkban, legalábbis a tervezett részletességgel szólva. A mai közalkalmazotti szférában az évek óta tartó elrendelt és kényszerűen önkéntes létszámcsökkenéseket követően az érintett szerveknél nincsenek olyan egyéni szabad kapacitások, amelyek lehetővé tennék a javaslat szerint igen jelentősen megnövelt követelményeknek való megfelelést a gyakornokot segítő személyek munkaidejében, vagyis többletfeladatként.

A már említett minősítési rendszer szabályai jelentősen növelik az adminisztratív terheket. A javaslat 29. §-a alapvető jogelvvel ellentétes, amikor a magasabb vezetőnél a vezetői tevékenységének keretében gondatlanul okozott károkért a teljes mértékű felelősséget írja elő.

(10.30)

A gondatlan károkozás esetén ugyanis minden jogág szabálya szerint enyhébb a felelősség mértéke. Az előterjesztő nyilván a magasabb vezető fokozott felelősségét próbálta a tervezettel kifejezni, de ezt nem sikerült maradéktalanul megoldani. Ráadásul a (2) bekezdésben ellentmond az (1) bekezdés szerinti szabályozásnak, hiszen itt már a gondatlan károkozás esetén a vezető hathavi átlagkeresetét jelöli meg maximum a felelősség mértékeként.

A javaslat több területen lehetővé teszi - és ez üdvözlendő - a közalkalmazottak többletjuttatásait. Ilyen a magasabb vezetői és vezetői pótlék felső határának emelése, a jutalmazási, premizálási lehetőség. Ennek azonban sajnálatos módon a közszférában ma a létszámcsökkentések, támogatások, normatívacsökkentések miatt alapvetően pénzügyi, költségvetési feltételei, lehetőségei nincsenek meg. Emiatt megint az önkormányzatok kerülhetnek igen nehéz helyzetbe. Tehát ezzel kapcsolatban forrásnövelésre van szükség. Ilyen tekintetben tehát a valóságtól elszakadt az előterjesztő. Ezen és más hasonló hiányosságok miatt nem támogattuk az előterjesztést.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu