HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt képviselőtársak, akik benyújtották ezt a javaslatot, szeretném ismételten elmondani a kormánynak és a Külügyminisztériumnak azt az álláspontját, amely a külügyi bizottságban is ismertetésre került.
A Külügyminisztérium értékelvű politikát folytat, és nagyon kiemelt kérdésként tekinti az egyetemes emberi jogok betartását és ennek a nemzetközi közösség által való monitorizálását. Mi úgy gondoljuk, hogy a Magyar Országgyűlésnek és a magyar embereknek a történelmi hagyományaink alapján is figyelemmel kell kísérni minden államban az emberi jogok megvalósulását. Azonban azt is hozzá kell hogy tegyem, hogy jelen pillanatban a határozat tegnapi megszavazását és a mai általános vitára való bocsátásával kapcsolatos vitát nem tartjuk időszerűnek. Azért nem tartjuk időszerűnek, mert a tegnapi, mai és a holnapi napon Kínában nemzeti gyász van. Külön figyelmet kell hogy fordítsunk arra, hogy más népek lelkületét, érzéseit ez sérti. Én nem kívánok irodalmi példákkal élni, valamennyien olvastunk a szépirodalomból több könyvet kínai szerzők tollából is, a kínai népnek saját lelkülete van, a keleti nép lelkülete. Hiába mondjuk azt, és nagyon dicséretesnek tartom e tekintetben, amit bizottsági elnök úr mondott, hogy beadták ezt a módosítót, én attól tartok, hogy a kínai népben ez a kvázi bocsánatkérés így nem fog célba találni.
Tehát a Külügyminisztériumnak az az álláspontja, hogy a kérdéssel foglalkozni kell. Én szeretnék arra emlékeztetni, hogy amikor a mostani tibeti események kitörtek, mi azonnal bekérettük a kínai nagykövetet a Külügyminisztériumba, és nagyon határozottan ismertettük ezzel kapcsolatosan az álláspontunkat. Kezdettől fogva részt vettünk akár az Európai Parlament által elfogadott határozat kimunkálásában, a szlovén elnökség határozatának kimunkálásában. A magyar-kínai emberi jogi párbeszéd mellett, amelyet elsőként üzemeltettünk az Unióban - és a világon is - és tartunk fenn, külön delegáltunk most magyar diplomatát és emberi jogi szakértőt az Unió és Kína emberi jogi párbeszédének más szintre való emelésében.
(19.20)
De figyelemmel kell kísérnünk azt a tényt is, hogy megindult az a párbeszéd, amire a világ közössége felszólította a kínai kormányt. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az Unió példátlan módon rendkívül magas szinten, kilenc biztossal látogatott el Pekingbe, és ismertették nagyon is keményen az Unió álláspontját, képviselve ezzel a Magyar Köztársaságot is.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy pontosan arra tekintettel, hogy megindult a párbeszéd, az április 29-i ÁKÜT-öt, tehát a külügyi miniszterek ülését követően Benita Ferrero, aki valamilyen módon mégis a külügyi biztosa az Uniónak, kifejezetten olyan nyilatkozatot tett közzé, hogy üdvözlik a megindult párbeszédet, de tekintettel arra, hogy ezt nem kívánják semmilyen módon megzavarni, arra kéri a tagállamokat, hogy most tartózkodjanak bilaterális alapon tett lépésektől. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy ha a párbeszéd intenzitása nem folytatódik, nem abba az irányba folytatódik, amit a mi egyetemes emberi jogi nézeteink és kívánalmaink előírnak, hogy akkor ismételten erre ne kerüljön sor.
Az Unió néhány tagállamában valóban foglalkozott a parlament Tibet kérdésével. Például a cseh parlament április 9-én fogadott el egy határozatot. Azt gondolom, ha már foglalkozunk a kérdéssel, jobb lett volna, hogy vagy akkor, a kezdet kezdetén, jó két hónappal ezelőtt, amikor az események megindultak, a magyar parlament foglalkozik, de jelen pillanatban, amikor megindult a párbeszéd, és még egyszer leszögezem, figyelemmel a kínai nép érzületére, a mai napon való tárgyalását rendkívül károsnak tartja erre tekintettel a Külügyminisztérium.
Felhívom arra is a figyelmet, hogy Kína valóban nagyon fontos partner, ahogy Balog úr is említette. Az elmúlt évben a 6 milliárd dollárt meghaladta a két állam kereskedelmi forgalma, és az első év volt az, amikor az 1 milliárd dollárt mi átléptük. Nem kétséges, hogy miután ez a kereskedelem központilag irányított, és kaptunk már jelzéseket, hogy különösen, ha ezekben a napokban tárgyalja a parlament, és akár belpolitikai csatározások színterévé silányul a tibeti és a kínai kérdés, akkor bizony a Magyar Köztársaság esetlegesen a privilegizált helyzetéből visszavonásra kerül. El kell hogy mondjam, hogy ez az országnak az érdeke, bármely magyar kormánynak nagyon fontos, hogy ezek az erőteljes kapcsolatok fennmaradjanak, és a tibeti határozat mostani tárgyalása, tehát erre a szóra helyezem a hangsúlyt, nem ezt az ügyet szolgálja.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés