KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a véleményeket, államtitkár úr támogatását. Az ő mondandójában egy dolog az, amire szeretném felhívni a figyelmet: az esély és tehetség. Sokszor szembeállítódik ez, hogy valamiféle elitképzésről van szó, valami olyan világról, ami egy elkülönült rendszert jelent. Ha abból indulunk ki, hogy az a leglényegesebb eleme ennek a programnak, hogy minél szélesebb alapról induljunk, minél több fiatalban, gyerekben találjuk meg közösen azokat az értékeket, amiben ő egyedi, amiben különleges, amire érdemes odafigyelni. És hogy ebből milyen szintű tehetség fejlődik ki, az sok mindentől függ. Ez valóban esélyteremtő program, és valóban komoly felelősség, tehát együttesen kell a kettőt figyelembe venni.

Karsai Péter képviselőtársamnak és a Magyar Demokrata Fórumnak köszönöm a segítséget és a támogatást az előkészítésben és a későbbiekben is. Képviselő úr azt mondta, hogy távlati program. Igen, valóban, azt mondjuk, hogy ennek távlati hatása van, ahogy a ma már létező programoknak, ösztöndíjprogramoknak, amelyek elindultak, és most, akár ebben az évben meghirdetésre kerülnek. A meghivatkozott "Magyar géniusz" integrált programnak például a kiválósági alprogramja már arról szól, hogy a doktoranduszképzésben, a kutatásban részt vevő, vagy a külföldön jelenleg dolgozó kutatóinkat milyen módon és milyen ösztöndíjjal tudjuk úgy támogatni, hogy megnyerjük őket annak érdekében, hogy hazai programokban vegyenek részt.

Képviselőtársaim, azért szeretnénk levinni a régiókba, térségekbe is, ahol szükség van arra, hogy egy fejlődés elinduljon, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Azokban a térségekben kell biztosítanunk olyan programokat és lehetőségeket már most, hogy az értelmes, az ottani problémával együtt gondolkodni, azt megoldani szándékozó fiatalokat ott tudjuk tartani.

Nagyon fontos nekünk, nem tértem ki rá a felvezetőmben, de képviselőtársaim pontosan tudják, nagyon lényeges kérdés az, hogy komoly elszívás létezik Európában a különböző kitűnő képességű szakemberek irányába; és nemcsak Európában, hanem Európából is a világ olyan felnövekvő gazdaságaiba, ahol komoly szerepet vállalhatnak. Ennek a programnak már rövid távon belül az ösztöndíjprogramjai és a nemzeti kiválósági program részei, amihez ott vannak a források, nagyon nagy mértékben tudnak segíteni ahhoz, hogy azokat az értékeket, amelyek már most megvannak, azokat a fiatal szakembereket, fiatal kutatókat meg tudjuk tartani, és egyre több hazai program érdekében tudjuk megnyerni.

Köszönöm szépen a támogató nyilatkozatokat, és bízom benne, hogy a program elfogadásánál és a parlament kétévenkénti ellenőrzésénél folyamatosan figyelemmel tudjuk kísérni, és valóban fontos feladatot látunk el, és egy valóban fontos határozatot hozhatunk.

Köszönöm szépen a támogatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu