RÓZSA ENDRE, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2008. május 19-ei ülésén megvitatta a T/5726. számú törvényjavaslatot.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosítását 10 igen szavazattal, 9 nem ellenében bizottságunk általános vitára alkalmasnak tartotta. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy utoljára tavaly, 2007-ben történt a törvény módosítása. A módosítást szükségessé tette az, hogy a 2006-os alkotmánymódosításban bekövetkezett változásokat ilyen formában is meg kellett jeleníteni. Másrészt az uniós jogszabályokkal kapcsolatos harmonizáció is szükségessé tette ezeket a feladatokat.

A módosítást több hónappal ezelőtti egyeztetéssel készítettük elő. Egyeztetés történt az érdekképviseletekkel, a szakszervezetekkel, az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal, a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsával, az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanáccsal.

(10.00)

Többségi véleményként elhangzott, hogy a törvényjavaslat valamennyi olyan problémának az enyhítéséhez hozzájárul, amelyről az elmúlt időszakban szóltunk a bizottsági üléseken. Hazánk uniós tagságából adódóan a közalkalmazotti jogviszony nem korlátozható a magyar állampolgárokra. A törvényjavaslat kiterjeszti a közalkalmazotti jogviszony létesítésének lehetőségét a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt és letelepedett személyekre is.

Ennek a problémának a rendezése, jogszerűbbé tétele mindenképpen időszerű volt, hiszen intézményeinkben az elmúlt években - mondjuk ki, az elmúlt évtizedekben - is alkalmaztak ilyen személyeket, ellenben csak határozott időre tudták ezt megtenni, illetve az átlagosnál is nagyobb körültekintéssel, a munkaügyi kirendeltségekkel és a munkaügyi központokkal való egyeztetést követően.

Tisztelt Képviselőtársaim! A közalkalmazott minősítését a jogszabály változása így is mindenképpen részletesen szabályozza. A minősítés célja a munkaköri feladatok ellátásának megítélése, a munkavégzést befolyásoló ismeretek, képességek, személyi tulajdonságok értékelése, továbbá a szakmai fejlődés elősegítése. A minősítés a munkáltató feladata. A minősítés a közalkalmazott személyi adatain túl csak a munkakör betöltésével kapcsolatos tényeket, különböző értékeléseket tartalmazhat. A minősítést írásban indokolni kell. A minősítési lap a törvényjavaslat mellékletében is szerepel. Az elkészített minősítési lapot egy példányban a közalkalmazotti alapnyilvántartásba el kell helyezni.

A törvénymódosítás szabályozza azt, hogy a közalkalmazottat mikor kell minősíteni: ha a kinevezett, illetve a megbízott vezetői tevékenységtől két év telt el, valamint határozott idejű magasabb vezetői megbízatás lejárta előtt 3 hónappal, garantált magasabb összegű illetmény megállapítása előtt, címadományozás előtt, gyakornoki tevékenység ideje alatt. Nem kerülhet sor a közalkalmazott minősítésére, ha korábbi minősítése, a közalkalmazotti jogviszony létesítésétől számított 12 hónap még nem telt el. Kiemelkedő, illetve tartósan jó munkát végző közalkalmazottaknál jutalom is biztosítható. Naptári évenként a jutalom összege nem haladhatja meg a közalkalmazott egy naptári évre számított illetményének 30 százalékát. A kinevezett vezető számára prémiumfeladatot is tűzhetnek ki. Erről az államtitkár úr a bevezetőben, a beajánlásban részletesen szólt. Prémiumfeladatként előre meghatározott feladat teljesíthető, illetve teljesítmény elérése határozható meg. A prémium mértéke naptári évenként ebben az esetben nem haladhatja meg a vezető naptári évre számított illetményének a 40 százalékát.

A bizottsági ülésen áttekintettük a beterjesztett törvényjavaslatot, és többségi véleménnyel általános vitára a munkaügyi és foglalkoztatási bizottság alkalmasnak tartotta a beterjesztett törvényjavaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu