RÓZSA ENDRE, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az oktatási és tudományos bizottság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosítását általános vitára alkalmasnak találta többségi igen szavazatokkal. Megfogalmazásra került, hogy különösen időszerűvé vált a gyakornok munkáját szakmai segítővel figyelemmel kísérni.

Az oktatási intézményekben már hagyománnyá vált, hogy ezt a feladatot a munkaközösség-vezetők látják el. Tudnunk kell azonban, hogy nem mindenhol működik olyan szakmai munkaközösség, amelynek vezetője a gyakornokkal azonos szakkal, képzettséggel rendelkezik. Így lehetőség nyílik arra, hogy egy másik, tapasztalt kollégát bízzanak meg a munkaközösség-vezető mellett a szakmai segítő feladatok ellátására. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy egy kis tantestület esetében adódhat olyan is a létszámból következően, hogy a gyakornokkal azonos szakos kolléga nincs is foglalkoztatva.

Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat 13. §-a a Kjt. 44. § (1) bekezdésében az alábbi módosításokat javasolja. A közalkalmazottnak eddig is volt lehetősége és kötelezettsége arra, hogy bejelentse a további munkavégzésre irányuló jogviszonyát, ugyanakkor ez alól a javaslat alapján mentesül akkor, ha tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői tevékenységet végez, illetve ha közérdekű önkéntes tevékenységet fog ellátni. A törvénymódosítás foglalkozik a minősítés részletes szabályozásával, ennek közoktatási törvényben való megjelenítésével is.

A közoktatási törvény módosítása mindössze annyi új elemet tartalmaz, hogy az értékelés rendjét az alábbiak szerint jeleníti meg: kiválóan alkalmas, alkalmas, kevésbé alkalmas, alkalmatlan.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köztudott, hogy a közalkalmazottak a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján háromévenként eggyel magasabb fizetési fokozatba lépnek. Az új rendelkezés szerint a várakozási idő tartósan magas színvonalú munkavégzés esetén csökkenthető. Tartósan magas színvonalú munkavégzésnek minősül az, ha a kiválóan alkalmas és az alkalmas eredményű minősítést éri el. A várakozási időt csökkenteni kell akkor, ha miniszteri vagy állami kitüntetésben részesül a közalkalmazott.

A módosítás szabályozza a megbízott vezető vezetői pótlékát. Magasabb vezető esetén a pótlékalap jelenleg 200-300 százalék, a módosítással 100-500 százalék lesz ez. A vezetői megbízatással rendelkező esetében a pótlékalap jelenleg 100-200 százalék, a módosításban pedig 100-250 százalék szerepel. További illetménypótlék állapítható meg abban az esetben, ha az általánostól eltérő munkafeltételek ezt indokolják.

A magasabb vezető pótléka nagyobb differenciálásra ad így lehetőséget. Ezt indokoltnak tartjuk azért is, mivel az elmúlt időszakban az intézmények nagysága, mind a tantestületek létszáma, mind pedig a tanulók tekintetében rendkívüli változáson ment keresztül. Ugyanakkor köztudott az is, hogy az intézmények olykor-olykor több profillal, tagozattal rendelkeznek, és egy magasabb képzettséggel, több irányú képzettséggel jelen lévő vezetőnél ezt pótlék formájában mindenképpen meg kell jeleníteni.

A kinevezett magasabb vezető anyagi felelőssége is növekszik. A vezetői munkájával összefüggésben szándékos károkozás esetén, nem vezetői tevékenység körében elvégzett tevékenységből adódóan, ha gondatlan károkozást tesz.

(10.20)

Gondatlan károkozás esetén a felelősség mértéke a vezető hathavi átlagkeresetéig terjedhet ki. Ha magasabb vezető közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szünteti meg, akkor is hathavi átlagkeresetével felel.

Mindezek előrebocsátásával az oktatási és tudományos bizottság a T/5726. számú törvényjavaslatot megvitatta, általános vitára alkalmasnak tartotta, és módosító indítványokkal az alaptörvény olyan változáson mehet keresztül, amellyel még reálisabb lesz, és napjaink közalkalmazotti viszonyához közelít.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu