TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak üdvözölni tudom a jelen tárgyalás tárgyát képező T/5726. számú törvényjavaslatot, amely a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt módosítja. Ez a törvénymódosítás soha jobbkor nem jöhetett volna a kormány által meghirdetett "Új tudás" program szakmai és következményeit tekintve jogi vonatkozásaival kapcsolatban.
Az "Új tudás" program a közoktatás fejlesztését tűzte ki célul évi 130 milliárd forintos támogatással. Ebből 25 milliárd forint a személyi juttatások fedezetére szolgál évente természetesen. Ennek a törvénynek a keretében olyan új szabályozások születnek, amelyek egybevágnak az "Új tudás" program pedagógus- és vezetői megbecsülési részével. Hiszen tudjuk, hogy a közoktatás fejlesztésének a kulcsfontosságú szereplője maga a pedagógus, illetve az intézményvezető, mert lehet akármilyen szép egy szakmai program, azt akkor is az iskolákban a pedagógusokkal és a vezetőkkel együtt kell végrehajtani, az ő bevonásukkal kell a lehető legnagyobb eredményt elérni.
Az "Új tudás" program kapcsán egy 47 eseményből álló sorozatot indítottunk, amelynek nyomán elmentünk a vidék nagyon sok városába, minden megyébe, minden régióba, és a pedagógusok véleményét kérdeztük magáról a programról. Ennek kapcsán jutottunk olyan adatokhoz, amelyek számszerűsíthetően alátámasztják az általam most elmondottakat.
Az első fontos megállapításom tehát, hogy a pedagógus a kulcsszereplője annak az iskolai munkának, amelynek a minőségét javítani szeretnénk a gyerekek esélynövelése, a magyar társadalom érdekében. Olyan komplex értékelési rendszerek működnek az iskoláinkban, óvodáinkban, közoktatási intézményeinkben, amelyeket az öt évvel ezelőtti közoktatási törvény írt elő a minőségirányítási programok kapcsán. Ezek a rendszerek beindultak, a tavalyi pályázatra 1,1 milliárd forintot hirdettünk meg, 500 intézmény pályázott, és jobbnál jobb rendszertervek kerültek fel az oktatási minisztérium honlapjára, illetve az iskolák, óvodák egymásnak adták át ezeket a teljesítményértékelési rendszereket.
Az idei évben 1,1 milliárd forint szolgálja ezt a célt, és itt szeretnék kapcsolódni a mostani törvényhez. A mostani törvénymódosításban a teljesítményértékelési rendszereknek a minősítéssel való összekapcsolása válik lehetővé. Lehetővé válik, hisz konkrét előírásokat tartalmaz ez a törvény a minősítési szempontok pontszámmal való ellátása és a minősítési eredmények százalékos kimutatása terén például. Ezek az előírások tehát egységesebbé fogják tenni az iskolákban működő teljesítményértékelési rendszereket. Itt Czomba Sándor képviselőtársam megjegyzésére szeretnék reagálni, igenis vannak ilyen rendszerek, és jól működnek nagyon sok helyen a magyar közoktatásban, de erre majd még visszatérek.
(11.30)
Úgy gondolom, hogy a teljesítményértékelési rendszerek működésével megbecsülhetjük a már ott dolgozó pedagógusokat, és egyben lehetővé válik a fenntartóknak a fejlesztő megerősítés a pedagógusok felé, de lehetővé válik az is, hogy az esetlegesen alkalmatlan pedagógusokat a pályáról eltanácsoljuk.
A gyakornoki tevékenység meghatározása a 4. §-ban új jelenség a közoktatásban. A gyakornokok fizetésének emelésével szeretnénk elérni, hogy egyre több tehetséges fiatal kezdje a pályáját a közoktatásban. Az "Új tudás" programban a kezdő pedagógusok bérét összességében 40 ezer forinttal szándékolja a program megemelni, ami az anyagi motivációt segítené.
A vezetők megbecsülése szintén programelem, itt is 40 ezer forintos havi pótlékemelés a célunk, de örömmel üdvözöljük ezen törvény 23. §-ának a kitételét, amely a magasabb vezetők pótlékát megemeli akár az alapbér 500 százalékáig, illetve a vezetői pótlékot a 250 százalékos határig emeli. Ez tehát egybevág az "Új tudás" program elképzeléseivel.
Talán a legfontosabb a 35. §, amely az iskolai minőségirányítási programoknak a további pontosításáról szól. Úgy gondolom, hogy ez az intézményműködés átláthatóvá tételének rendkívül fontos törvényi pontosítása. Az átláthatóság az OECD-szakértők követelménye szerint a magyar közoktatásban fejlesztendő dolog, úgy gondolom tehát, hogy ez a törvény a pedagógusok, vezetők és az iskolai átláthatóság irányába való előrelépéssel segíti az "Új tudás" program célkitűzéseit, ezzel a kormány nagy célkitűzését, amely a minőség, a teljesítmény megbecsülése felé irányul.
Köszönöm; még szeretnék majd visszatérni képviselőtársaim megjegyzésére konkrét példákkal. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés