KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Pénzügyi értelemben, képviselő úr, osztom az álláspontját, bár hozzáteszem, hogy szakszerű a kormány eljárása, hiszen a költségvetés általános tartaléka keretében megtervezett forrásokból csoportosít át, ilyetén módon a költségvetés arányait, egészét nem érintő kérdésről van szó.
Miért van az, hogy e területen az "élethez igazított", ad hoc döntések vannak? Pont azért, mert a kommunikációs tájékoztatási feladatokat tekintve nem az a szándék, hogy klasszikus költségvetési megfontolásokból, megokolásokkal egy előre eltervezett összeget felhasználjunk mindenáron, és elköltsünk mindenáron, hanem sokkal inkább alkalmazkodni akarunk azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyeknek a kormányzati kommunikációjára tapasztalati alapon is szükség van, mert lakossági érdeklődés övezi - ilyen az új tulajdonosi program -, vagy mert olyan köztájékoztatási feladatot kell ellásson a kormány, amelyik is törvény adta kötelezettsége, és újonnan felmerült ügy kapcsán jelentkezik. Nos, ezek adnak pénzügyi (Az elnök csenget.) és tartalmi magyarázatot erre az eljárásra.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP-s képviselők soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés