KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rózsa képviselő úr nagyon fontos kérdésre irányította a figyelmet. Magam is jeleztem, hogy a szakmai-módszertani segítség ahhoz, hogy valóban hatékony, szakmailag megalapozott tehetségsegítő -fejlesztő, -támogató munkát végezzünk, fontos.

Szeretném tájékoztatni a képviselő urat és képviselőtársaimat is, hogy az Új Magyarország fejlesztési tervben a "Magyar géniusz" integrált tehetséggondozó programnak, amely kiemelt programként szerepel ebben a fejlesztési időszakban, meghatározó része a pedagógusképzés és -továbbképzés, tehát a pedagógusképző intézményekben a tehetségsegítés ismereteinek oktatása. Jelenleg is akkreditált már a 30 és 60 órás továbbképzések rendszere, ami az országban több helyen elindult. Egyetértve és erősítve képviselő úr azon igényét, hogy a program megvalósításához elkötelezett és képzett szakemberek szükségesek, ez a továbbképzési program és ennek meghonosítása minden pedagógusképző intézményben ennek a programnak a keretében elindult, az akkreditációja is megvan, és reméljük, hogy a hatását is ki tudja fejteni az elkövetkezendő időszakban.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu