RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolataimat Bókay képviselőtársam elhangzott véleményéhez szeretném fűzni. Nagyon fontos az, hogy a tehetség felfedezése történjen meg, de legalább ilyen fontos az, hogy a tehetséges gyermeket juttassuk el olyan környezetbe, ahol kellően pozitívan van motiválva arra, hogy újabb ismereteket szerezzen, és az újabb ismereteket tudja úgy tovább hasznosítani, amely mind a környezete, mind a társadalom számára nagyon fontos.

Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy ezt a tehetséget gondozni és gondoztatni is kell. A tehetségnek nagyon-nagyon fontos dolog az, hogy legyen elismerve. Ez természetesen vonatkozik a tanulóra is, és itt lépne be, ami módosító indítványok terén is érintve van, az ösztöndíjprogram.

Fontos dolog az, hogy a tanulót ismerjük el, de legalább ilyen fontos dolog a pedagógus elismerése és elismertetése. Ugyanakkor azt is kiemelném, hogy a tehetséggel foglalkozó pedagógusok, oktatók felkészítésére is nagyobb figyelmet kellene fordítani, hiszen egy-egy országos, megyei tanulmányi versenyen úgymond spontán jelleggel nagyon értékes beszélgetések, ha úgy tetszik, továbbképzések alakulnak ki egy spontán beszélgetésből adódóan. Sokkal fontosabb lenne az, hogy szervezettebb formában is történjen meg ez.

El tudnám képzelni azt, hogy egyetemek, főiskolák egy sajátos posztgraduális képzés keretén belül egy tehetséggondozó képzési szakot vagy formát is indítanának. És ezzel is hozzá tudnánk járulni ahhoz, hogy még eredményesebb felkészítő munkát végezzenek pedagógusaink.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu