DR. SZABÓ PÁL közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindannyiunkat megdöbbentett a képviselő úr által is említett gyalogos-átkelőhelyeken bekövetkezett, két halálos kimenetelű baleset a legutolsó időszakban. Éppen ezért a jelenleg tárgyalás alatt lévő, szigorított KRESZ-szabályok ilyen értelmű továbbszigorítását tervezzük pontosan a baleset-megelőzési feltételek erősítése érdekében.
Az új KRESZ kidolgozása során szigorítani kívánjuk a gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére vonatkozó szabályokat. A jelenlegi szabályozásban alkalmazott fokozott óvatosság és mérsékelt sebességgel történő megközelítés rendelkezés helyett lakott területen a legfeljebb 30 kilométer/óra sebességű megközelítés elrendelését tervezzük.
Természetesen az ön által is említett intézkedések fenntartását továbbra is szükségesnek tartjuk, és törekszünk arra, hogy az átkelőhelyek forgalmának irányítását mind szélesebb körben jelzőlámpa kihelyezésével segítsük, illetve indokolt lehet a forgalmas időszakokban az átkelőhelyek fokozott ellenőrzése, illetve, ha szükséges, a forgalom rendőri irányításának a megszervezése.
A T betű kötelező kihelyezését illetően: ezt a jelzésformát a kezdő vezetői engedéllyel rendelkező járművezetők az általuk vezetett járműveken, amennyiben ezt a biztonságérzetük indokolja, saját döntésük alapján most is alkalmazhatják. Jelenleg azonban, ha az európai gyakorlatot nézzük, egyetlen uniós tagország sem írja elő kötelező jelleggel a T betű használatát. Ezért és a tapasztalatok szerint csekély visszatartó ereje miatt nem került be a hazai szabályozásba sem. Mindezekre tekintettel kötelező előírását a KRESZ-ben nem tartjuk indokoltnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés