ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 6. pontját, a kiegészítő ajánlás 4. pontját, valamint a második kiegészítő ajánlás 2. pontját.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés a külön szavazásra kért indítvány kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 263 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványokról határozunk.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a környezetvédelmi bizottság az 1. §-ban az épített környezet védelméről szóló törvény 2. § 6. pontjában az építési telek fogalmát egészíti ki. Az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 292 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Hankó Faragó Miklós a 22. § (1) bekezdésében a beruházási törvény 1. § (1) bekezdésében a törvény hatályát kívánja megváltoztatni. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 188 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 119 tartózkodás mellett elfogadta.
A második kiegészítő ajánlás 4. pontjában a gazdasági bizottság a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 9. pontját. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 194 igen szavazattal, 122 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A második kiegészítő ajánlás 5. pontjában a gazdasági bizottság a 37. § egyes rendelkezéseinek módosításával meghatározott szabályok alkalmazási kötelezettségét írja elő egyes közbeszerzési eljárásokban. Az előterjesztő támogatja, de a KDNP kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 192 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 125 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 1. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 2. §-ban az épített környezet alakításáról szóló törvény 5. § (4) bekezdése helyébe új rendelkezést léptetnek. Ebben a tervtanácsok működésére vonatkozó szabályt terjesztenek elő. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 2. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 3. §-ban a törvény 9. § (9) és (10) bekezdése elhagyását javasolják. Ezek előírás-alkalmazási kötelezettséget tartalmaznak. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(19.50)
Az ajánlás 3. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 4. §-ban a törvény 9/A. § a) pontja aa) és ac) alpontjainak elhagyását javasolják, amely a véleményezés elhagyásának a lehetőségét tartalmazza. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Ángyán József és Hargitai János a 6. § elhagyását kezdeményezik. Ez a törvény 20. § (7) bekezdés e) pontjában tilalom alóli kivételt tartalmaz. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 4. pontját.
Most a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 6. §-ban a törvény 20. § (7) bekezdés e) pontjában foglalt tilalom alóli kivétel módosítását kezdeményezik. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 5. pontjában Latorcai János és Molnár Béla a 8. §-t új bekezdéssel egészítik ki, amelyben határidőt terjesztenek elő. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 7. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 22. § (1) bekezdésében a beruházás gyorsításáról szóló törvény 1. § (1) bekezdés c) pontja elhagyását javasolják, amely tárgyi hatályt tartalmaz. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 8. pontjában Hankó Faragó Miklós a 22. § (1) bekezdésében a törvény 1. § (1) bekezdését új tárgyi hatállyal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen szavazattal, 235 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 9. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 23. §-ban a törvény 3. §-át új bekezdéssel egészítik ki. Ebben vélelmet terjesztenek elő a kérelemről nem hozott határozat esetére. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 148 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 10. pontjában Fónagy János és Meggyes Tamás a 31. § (2) bekezdésében a kamarai törvény 1. § (5) bekezdésének módosítását kezdeményezik az építésügyi igazgatási szakértőkre vonatkozóan. Ennek a javaslatnak az elfogadását kizárja a kiegészítő ajánlás 8. pontjában Katona Kálmán indítványa, amely a rendelkezés elhagyását kezdeményezi.
Most a kiegészítő ajánlás 8. pontjáról szavazunk. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most az ajánlás 10. pontjáról döntünk Fónagy János és Meggyes Tamás indítványa szerint. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről dönteni kellett volna, de ez elmaradt. (Nincs jelentkező.) Jelzést nem látok.
Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/5311. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/5311/139., 192. és 194. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, hogy ismertesse a határozathozatallal kapcsolatos információkat. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés