WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az esztergomi képviselő-testületi ülésen többször kaptunk olyan anyagot, amelyben az olvasható, hogy több bíróság kimondta már első, illetve jogerősen másodfokon, hogy dr. Csomor Sándort eredeti munkakörébe, azaz jegyzői állásába vissza kell helyezni. Ha jól tudom, az esztergomi önkormányzatot, mivel ezt nem hajtotta végre, egyszer már 200 ezer forintra, majd a másodfokú bíróság 2008. április 29-i döntése alapján második alkalommal jogerősen 500 ezer forintra bírságolta meg, és a fokozatosság elvét betartva kilátásba helyezte egyrészt a jogi személy vezetőjével szembeni pénzbírság kiszabását, azaz a polgármesterrel szembeni pénzbírság kiszabását, másrészt a rendőrség közreműködésével történő kikényszerítését is a döntés végrehajtásának.
A 2008. május 22-i esztergomi képviselő-testületi ülésen kaptuk meg mint helyi képviselők a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság legutóbbi, 2008. április 29-i végrehajtási eljárási végzését, amire a kérdéseimet alapozom. Azaz kérdezem a tisztelt miniszter urat, van-e lehetősége Esztergom fideszes polgármesterének, hogy ezeket a bírósági végzéseket ne vegye figyelembe, ne vegye tudomásul. Megteheti-e, hogy a továbbiakban sem helyezi vissza dr. Csomor Sándor jegyzőt az állásába? Hogyan lehet ma Magyarországon érvényt szerezni bírósági döntéseknek? Milyen lépéseket kell még megtennie a jegyzőnek, hogy elfoglalhassa a hivatalát? A polgármester korlátlanul költheti-e a város pénzét ilyen ügyekre? Mennyi időnek kell még eltelnie, hogy ez az ügy befejeződjön, és ha vége lesz, akkor igaz-e, hogy Esztergomnak két jegyzője lesz?
Várom megtisztelő válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés