BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök asszony. Valóban koherenciazavarról van szó - nem koherens a helyi döntéssel az a tervezet, amelyet most módosító indítvány keretében szeretnének elfogadni.
Én el tudom azt fogadni, hogy vannak gazdasági érdekek, vállalkozói érdekek. De tessék elfogadni, hogy vannak közösségi érdekek is. És ha a szocialista többségben lévő közgyűlés - mert baloldali többség van a tatabányai közgyűlésben, ezt nem is szégyelljük (Derültség az MSZP padsoraiban.), nem is kérkedünk vele, ez egy adott tény -, ha tehát önök, tisztelt képviselőtársaim, akik ennek tudatában vannak, és a helyi érdekeket is fontosnak tartják, semmibe veszik a helyi szocialista képviselők azon állásfoglalását, amely a város érdekében szeretné azt, hogy a lakossági érdekek érvényesüljenek, akkor valóban koherenciazavar van.
Azt gondolom, ez esetben közösségi érdekeket, nem pedig vállalkozói érdekeket kell képviselnünk, tisztelt képviselőtársaim.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés