KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Bencsik Képviselő Úr! A kisbéri választókerület képviselője vagyok, vagyis ehhez a választókerülethez Oroszlány tartozik.

(19.50)

Amint ön elmondta helyesen, az a bizonyos Bánhidai Erőmű telephely az oroszlányi Vértes Erőmű tulajdonában van. Az országos területrendezési terv megjelenését követően fogadta el Tatabánya városa azt a határozatot, hogy ott ne legyen 50 megawattnál nagyobb erőmű, azzal az indokolással, hogy a területrendezési terv tervezetében nem szerepel, így önök is jónak látják, ha ott nem működne erőmű.

Szeretném önt tájékoztatni arról - amit nyilván tud, hiszen erről én már a sajtón keresztül nyilatkoztam -, hogy az erőműi felsorolásból a Tatabánya városhoz tartozó Bánhidai Erőmű telephely adminisztrációs hiba folytán maradt ki. Ennek a telephelynek van erőmű-működési engedélye, bár igaz, hogy 2005 augusztusától önök úgynevezett változtatási tilalommal próbálták megakadályozni, hogy bármi történjen. Vagyis ez a telephely ezzel az erőműi engedéllyel egy úgynevezett vagyoni értéket képvisel, vagyis akkor, amikor önök mindenáron meg akarják akadályozni, hogy érvényes engedéllyel abba a felsorolásba bekerülhessen, ahová az ország összes érvényes engedéllyel rendelkező, 50 megawattnál nagyobb erőműtelephelyei bekerülnek, tulajdonképpen kárt okoznak az államnak, hiszen a Vértes Erőmű tulajdonát próbálják csökkenteni, most függetlenül attól, hogy ez privatizáció előtt vagy privatizáció alatt van. (Nagy zaj, derültség a Fidesz padsoraiban.) Képviselőtársaim, akik nevetnek, azoknak azt szeretném elmondani, hogy az állami vagyont csökkentik azzal, ha ilyen javaslat alapján kimarad a listáról. Azt gondolom, egyetlen fideszes képviselőnek sem érdeke és nem célja, hogy az állami vagyont valamilyen módon csökkentsék, tehát arra kérem önöket, szíveskedjenek a szavazásukkal megerősíteni.

Egyébként pedig koherenciahiba alapján került be most szavazásra ez a kérdés, hiszen ha megnézik, egy héttel ezelőtt azt a térképet viszont megszavaztuk, ahol Tatabánya városnál szerepel az erőmű egyezményes jele, vagyis létezik egy döntés, amelyben Tatabányán van erőmű, és van egy másik döntés, amelyben Tatabányán a taxatív felsorolásban nem szerepel. Ezért kérem önöket, képviselőtársaim, hogy ebben a kérdésben az oroszlányi Vértes Erőmű javára szíveskedjenek segíteni, amelynek valóban engedéllyel rendelkező telephelye van Tatabányán, a felsorolásból viszont kimaradt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu