ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése értelmében mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez nem lehet módosító javaslatot benyújtani, a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.

Kérdezem tehát tisztelt képviselőtársaimat, igazolják-e dr. Szabadkai Tamás mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 312 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül dr. Szabadkai Tamás mandátumát igazolta. (Taps.)

Megkérem dr. Szabadkai Tamás képviselő urat, hogy fáradjon az ülésterem közepére, tegye le az esküt. Majd megkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse és olvassa elő az eskü szövegét, képviselőtársaimat pedig, hogy felállva hallgassuk az eskütételt. (A teremben lévők felállnak. - Dr. Szabadkai Tamás a terem közepére lép. - Podolák György jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu